|
Amade László (1703-1764) Tartalom: VILÁGI ÉNEKEK I. JUSSON EGYSZER MÉG ESZEDBEN... II. BOLDOGTALAN AZ IGAZ! OLLYAN SZERENCSE... III. ÁMBÁR NÉKEM NINCSEN KINCSEM... IV. KIVÁNSZ HA SZERETNI... V. NEM GONDOLOK SZIVEDDEL... VI. ÁMBÁR ÉGEK... VII. ÁTKOZOTT SZIV... VIII. AH MÁR EGYSZER ENGESZTELD MEG... IX. AZTAT TUDD MEG, ÉN MÁR TÖBBET... X. ÁTKOZLAK TE SZERELEM... XI. ÉN IS VÓLTAM SZERELMES... XII. BÚSÚLY SZIVEM ÉRTED, HIVEM... XIII. KINEK LEHET HINNI... XIV. BÁRMIKÉP ITÉLJED... XV. AZT NEM REMÉLTEM... XVI. ÁTKOZOTT SZERELEM... XVII. AMORNAK FÁKLÁJA... XVIII. SZERELMEMET HA VIZSGÁLOM... XIX. FÉLTLEK SZIVEM, MERT SZERETLEK... XX. AZT GONDOLOM, DE NEM MONDOM... XXI. ÁLDOTT VAGYOK, ÉN REMÉNNYEM... XXII. ISTEN HOZZÁD! SZIVEM... XXIII. ÁMBÁR VADNAK SOK IRIGYIM... XXIV. ÁLLHATATLAN ÉN REMÉNNYEM... XXV. ÉDES KINCSEM, KELL NEVETNEM... XXVI. ÁMBÁR SZERETTEM... XXVII. VAN-E VALAKI ÉLTÉBEN... XXVIII. INGYEN AZÉRT KINLÓDNI... XXIX., ÁMBÁR NINCSEN, DRÁGA KINCSEM, ELÕTTED ÉRDEMEM... XXX. AH NEHÉZ EGYET SZERETNI... XXXI. ÉN MÁR NEM SZERETEK... XXXII. BAJT VÍNAK OHAJTÁSIM... XXXIII. ÉRTED, ÉRTED, MÁR ÉRETTED... XXXIV MÉLTÓ BIZONY AZÉRT... XXXV. ITÉLD MEG AZTAT... XXXVI. BÁR GYÁSZOS ÉN ÉLETEM... XXXVII. TÁVOZZON OLLY SZERELEM... XXXVIII. ÉN ANGYALKÁM, SZÉP MADÁRKÁM... XXXIX. AH, AH, AH! HA NEM ÉLHETEK... XL. BÁR AZ KIT SZERET... XLI. A SZÉP FÉNYES KATONÁNAK ARANY, GYÖNGY ÉLETE... XLII. LÁNGOZIK BÁR LÁNGOM... XLIII. TE VAGY ÉLETEM, REMÉNNYEM, FÉNNYEM... XLIV AH, MIT KINZOD ÉN SZIVEMET... XLV. MÁR GONDOLOK SZIVEDDEL... XLVI. MONDJÁK MÁSOK: NEM SZERETLEK... XLVII. LEHETETLEN MIVEL NÉKED... XLVIII. AMA VÓLT SZÁNDÉKOM, DE NEM VÉGEZHETTEM... XLIX. SZÉP CZICZERKÉM... L. ÉN KESERGEK ÉS EPEDEK... LI. GYÕNGYÉLETRE S AZ MEZÕRE... LII. ÁLLANDÓ AZ ÉN HIVSÉGEM... LIII. GAZ CZICZERKÉM... LIV. ÁMBÁR TÜZ, VIZ KÖZT VAN... LV. ARGUS UGYAN NEM VAGYOK... LVI. AH MIT KINZASZ ENGEM, ÓH KEGYETLEN! LVII. NINCS RENDESSEBB MULATSÁG... LVIII. EN BABÁCSKÁM, NYILT RÓZSÁCSKÁM... LIX. VADNAK UGYAN VADNAK... LX. HADD KÉSÉRTSEN, ÉDESGESSEN... LXI. BÁRHA ELLENZENEK... LXII. AZT GONDOLTAM, NINCS MÁR KÉTSÉG... LXIII. JAJ! MIT KINLÓDOM... LXIV. BÁR TIED AZ DIADALOM... LXV. KUKUKU, KUKUCSKÁM... LXVI. TE ÁLLHATATLAN LÉLEK... LXVII. SZENVEDÉSSEL S AZ ÜDÕVEL... LXVIII. AZ MINT MEGMONDOTTAM, TÕLED PÁRTULOK... LXIX. AZÉRT BÁR ÜLDÖZTÉL... LXX. KI BÉBORÚLT AZ FÖLYHÕBEN... LXXI. BÁR ÉRTED SOKAN ITÉLNEK... LXXII. HA KÕSZIVEM, MONDOD, HIVEM... LXXIII. BOLOND, KI SZENVED... LXXIV TE BÁR LÉGY HIV... LXXV. HOGY MEGSÉRTETTÉL... ---------------------------------------------------------------------- VILÁGI ÉNEKEK I. JUSSON EGYSZER MÉG ESZEDBEN... .................................. `Nem köll azt elfelejteni, Kit régen kezdtél szeretni.` 1. Jusson egyszer még eszedben, Kit metszettél bé szivedben? Légy hajlandó nevének, Örökös hivségének. 2. Ugy ég érted, mint égõ tüz, Szerelmében tiszta és szüz, Kész parancsolatidra, Örökös rabszijadra. 3. Lásd szegénynek aggódásit És ártatlan bánkodásit, Szánd szegénynek sérelmét, Most is véres sebeit. 4. Itéld meg, hogy nem vagy pogány, Sem kõszikla s kemény márvány, Kész engedelmességem, Engedelmes készségem. 5. Amor, tudod, nem gyermekség! Mégis Cupidótúl gyúl s ég: Én is mindjárt szerettem, Mihelyest csak születtem. 6. Nézz rám bár csak még egy izbe Mint Pryamusra a Thisbe; De mi haszna szeretnem? Ha jutalma csak: nem! nem! 7. Nincs már más mód életemben, Te egyedül élsz szivemben, Te vagy lelke éltemnek, Szive meghólt testemnek. 8. Áldott lészek, hogyha szeretsz, Boldogtalan, hogyha megvetsz, Hiv szivedhez borúlok Már hallgatok s nem szóllok. II. BOLDOGTALAN AZ IGAZ! OLLYAN SZERENCSE... ............................................. `Szerencsétlen fátum s gyarló ollyan hüség, Az kinek nem társa az kaján irigység.` 1. Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse, Kinek irigye frigye, nincs ellensége; Had lássák, mulassák, Nyelveket koptassák, Hogy téged szivem, hivem, Tisztán imádlak! 2. Azt contemnálom nálom, és köll nevetnem: Téged, édessem, kincsem, igy köll szeretnem, Másoknak trucczára, Lángjára, kárára, Hogy igy epednek, égnek, S megemésztõdnek. 3. Lássák az gazok, azok bármit mivelnek, Teljes mindenem bennem, bármit itélnek, Magokat itélik, Végtére szégyenlik, Pirúlnak, dúlnak, fúlnak, Ebek ugatnak. 4. Okok ha nincsen, kincsem! még sem árthatnak, Szivekben mérget, férget szülnek magoknak, Jobb: vadnak irigyink, Mint szánakodóink, Igy elenyésznek, vesznek, Vagy máskint lesznek. 5. Gyarló olly remény s szegény, ki tart ezektül, Szivek ámitó, gyujtó, hazug nyelvektül: Ki igaz állandó, Soha sem hajlandó, Erõs az kõszál, fönt áll, Nem tart szelektül. 6. Hóltig csak igy élj, remélj az egy hivségben, Ezzel ne gondolj, mint moly elvesznek ebben; Jónak van irigye, Ezer ellensége, Szerelmünk is jó; rosz szó Nem árt szivünkben. III. ÁMBÁR NÉKEM NINCSEN KINCSEM... .................................... `Egészlen kétségben végre estem vólna, Ha csak már az Echo engem nem biztatna.` 1. Ámbár nékem nincsen kincsem, Kiért semmi kedvem sincsen, De talám megérem, Szivemben ismérem, Hogy lész nékem szivem, `hivem!` 2. Most is aztat szánom s bánom, Szived' hogy titkon kivánom; Meg nem csókolhatlak, Meg nem szorithatlak, Ne hagyj igy szenvednem! `nem! nem!` 3. Áldott illyen képnek, épnek Kedvében van ki illy szépnek, Valóért kinlódik, Ingyen nem aggódik, De vallyon ki lesz az? `igaz! 4. Dobog bár mindenem bennem, Árnyékért hogy köll szenvednem, De szabad próbálni, Úgy szivre találni, Szabad még remélni, `élni`. 5. Eleget biztatsz reménnyem, Elhúnt csillagomat, fénnyem! Azért már imádlak, És magamnak tartlak, - Nincs már benned kétség! `hüség! vagy: ` De jaj talán hüség: jég! `ég.` IV. KIVÁNSZ HA SZERETNI... ........................... `Ki akar szeretni, Ezt köll elkövetni.` 1. Kivánsz ha szeretni, Engemet szenvedni: Légy hivség, Tisztán égj, Kivánom. 2. Ráró tekinteted', S cedrustermeted' Nem másnak, Szolgádnak Szentöljed. 3. Irigy emberekkel És hamis nyelvekkel Ne gondolj, Mert mint moly Elvesznek. 4. Sokan ha égetnek S titkon késérgetnek, Próbálnak, S megcsalnak, Azt véljed. 5. Titkomat megtartsad, Ne nyilatkoztassad, Bár kinra S halálra Itélnek. 6. Ifju éltedet S az én személyemet Egy szivben, Mértékben Rekeszszed. 7. Nehéz ugyan dolgunk És keserves sorsunk, Szenvedjünk S reméljünk Üdõvel. 8. Azért az ki szeret, Rólunk példát vehet: Szeretni S szenvedni Mi lehet? V. NEM GONDOLOK SZIVEDDEL... ............................. `Nem jó egy szivet is héjában megvetni, Mert abban nem lehet sokszor válogatni, Mesterséges fátum mindeneknek tetszeni. Sokan szoktak mivel igy rajta veszteni.` 1. Nem gondolok sziveddel, Hamis csalárd hiteddel, Mit mondtál, jól tudod, Mint bántál, tagadod; Kinlódni már megúntam, Bogár után indúltam. 2. Meggyónom, hogy vétettem, Nem szivet mért szerettem, Akartva rabságot, Nyughatatlanságot Héjában mért szerzettem? Meggyónom, hogy vétettem. 3. Másoknak tudsz kedvezni, Egy hajóban evezni. Én szegény habozom, Az parttul távozom, Hogy sem ezt köll szenvednem, Jobb inkább nem szeretnem. 4. Én tudom, hogy mely nehéz Az fulláng közt lépes méz, Akadtam olly méhre Ki szállott szivemre, Mérgét is bennem hadta, De mézét másnak adta. 5. Akartam, hogy igy történt, Már szivem nem szenved kint, Bár más is próbálja, Ha szive elállja; Nem lehet már szenvednem, Mondok most s mindenkor, nem! VI. ÁMBÁR ÉGEK... .................. `Az megvert gyermeknek szabad légyen sirni, Szabad sérült szivnek igy panaszolkodni.` 1. Ámbár égek, Hozzád leborúltam, Magam' föláldoztam Személyednek, De bánom, Sajnallom, Nincs jutalma; Ha porrá lészek is, Bár elenyészek is, Semmi haszna. 2. Módi, látom, Egy szivet megcsalni, Mindenhez hódolni, Tapasztalom; Ezt tegye, Szenvedje, Kinek tetszik. Nékem nem humorom És nem lesz szokásom Igy hódólni. 3. Alkalmas tûz, Mellytül elájultam, És majd elolvadtam, Szerelmedért Hevített, Epesztett Csak szüntelen', Egyszer sem engedett, Soha sem kedvezett, Oh kegyetlen! 4. Dido vólna Mégis megszánhatna, Vélem nem bánhatna, Olly képtelen', Szivében, Kedvében Bezárhatna, Ennyi sok próbára, Ezer sok átkokra Meg nem csalna. 5. Elég légyen Már ennyit szenvedni, Éretted kinlódni Elég légyen; Látod az Ki igaz, Melly hiv légyen. Hogy ha nem szereted, S tovább is megveted, Bizony szégyen. VII. ÁTKOZOTT SZIV... ...................... `Ingyen sok szenvedés méltó boszuságra. Menjen a gyilkos sziv érdemlett halálra.` 1. Átkozott sziv, Mert igy megvetetted, Hamisnak itélted Azt, ki vólt hiv! Ezt bérem, Ösmérem, Ah szemérem! De boszúmat állom, Ezt elhidd, nem álom, Ontom vérem'. 2. Magnes vóltál, Midõn késérgettél, Titkon édesgettél, Hóditottál, Tetszettél, Kedveztél, Még megcsaltál; De látom: gyémántra Akadtam, aczélra, Gyilkos vóltál. 3. Azért égek, - Nem minden hitetlen Lesz olly istentelen. És szeretek; Újobban Föllobban Én szerelmem, Találok olly lángra, Ki néked revántsra Lészen tüzem. 4. Dicsekedjél, Hogy csaltad szívemet, El ólttad tüzemet, Csak kérkedjél! Megvetik, Nevetik Maskarádat, Árnyékért szenvedni, Bolondúl szeretni, Senki sem véll. 5. Értem czélját, - Mert ez mind irigység, Szived boszúval ég - Ez fortélyját; Melly hiv vagy, Melly szent vagy, Azt állitod; Sok ezret imádtam, Igy rád nem szorúltam, Gondolhatod. VIII. AH MÁR EGYSZER ENGESZTELD MEG... ....................................... `Szép szóra s zengésre ki nem fog hajlani, Annak vagy angyalnak vagy kõnek köll lenni.` 1. Ah már egyszer engeszteld meg Kõkemény szivedet! Ámbár, csak bár egy punctumban Biztasd reményemet; Tekints, érted mint kinlódom, Mint hó naptúl, elolvadom, Engedd, hozzád leborúlnom, Szerelmet kódúlnom. 2. Mindent immár, többet ne várj, Érted elkövettem, Én szivemet, szerelemet Koczkájára tettem; Megesküdtem az egekre, Tudod, az nagy istenekre, Kész is vagyok mindenekre, Hódólj már ezekre. 3. Az tengernek szélvész után Habjai apadnak, Az egeknek fölhõk után Csillagi ragyognak: En szivem is már habozott, Fénycsillagom homályozott; Juttasd már partjához, Égõ fáklájához! 4. Dicsérem azt, minden szélre Mint nád nem hajlottál, Égéretre s complementre Mindjárt nem hódóltál: De már látván hivségemet, Válaszd ki az én szivemet, Ki kemény s állandó, Mint viasz hajlandó. 5. Eztet végre; már én többre Nem is kinszeritlek, Ebbül érthedd, szívre vehedd, Mért késérgetlek; Nem kivánok szabad lenni, Sõt mind rabod még kinlódni, De élni és nem remélni, Jobb inkább nem élni! IX. AZTAT TUDD MEG, ÉN MÁR TÖBBET... ..................................... `Ha ki pirúl, légyen kiért, És ha szenved, légyen miért, Az ki megérdemli, S meg tudja kémélni.` 1. Aztat tudd meg, én már többet Soha nem szeretlek; Ennyi sok kint és ennyi szint Bizony nem szenvedek: Mert látom, hogy mind ravaszság, Tapasztalom, csak álnokság, Érted héjában gyötrõdöm, Nincs másod ez földön. 2. Minden testre, olly torkos vagy, Mint holló reá szállnál, Minden szivet, olly gyilkos vagy, Darabra szaggatnál, Most kemény vagy, mint az márvány, Most szines vagy, mint szivárvány, Már elég vólt, ezt megúntam, Magamrúl tanúltam. 3. Azért égjek és szenvedjek, Ki nem tud szeretni? Hanem a ki minden szélre Zászlóját ereszti? Egygyel nem contentálódik, Hanem mindenért kinlódik, Átkozott annak szerelme, Szivek veszedelme. 4. Disputálni nem akarom Gusztussát senkinek, Ki huszonnégy órára is Tart valakit hivnek: Úgy sincs ize, teljék kedve Czukrot makkal egyeledve, Inkább böjtöl az én szivem Nemessebb én izem. 5. Elégedjél már meg ezzel Hogy mennyit gyötrödtél! Hivségemért és hitemért Hogy majd majd megöltél; Teljék azért másban kedved, Nem nékem való szerelmed, Bánom, hogy igy történt dolgom, De boldogabb sorsom. X. ÁTKOZLAK TE SZERELEM... ........................... `Jaj annak, Amornak Ki hiszen csalárdnak! Ezer praktikája, Nincs annak orczája.` 1. Átkozlak te szerelem! Te isten istentelen! Jutalmod csak gyötrelem, Gyülölség nem szerelem. Mindenképpen megpróbáltam, Érted halálra is váltam: Mi haszna? Nincs haszna! Nem más: szivveszedelem. 2. Méltó vólnál, elégnél, Magad is porrá lennél; Tudom úgy nem égetnél, Ha magad is szenvednél. Jaj most nékem, gyilkos nyilla, Érzem, mit tesz, tüzfáklája; Én szegény, Én szegény, Nem is lehet nagyobb kin! 3. Áldott az, ki nem szeret, Ellened erõt vehet; De az vallyon, ki lehet, Szégyent rajtad ki tehet? Istenekbül embert tettél, Hány szivet gyõztél s megöltél Ámitó, Hóditó, Sziveket gyujtó s kinzói! 4. Didó eztet szenvedte, Tróját ez porrá tette, Parist úgy elvesztette, Sámsont is megejtette; Trónust emelsz hiv szivekbûl, Személlyed azon büszkén ül; Rosz gyermek, Rosz gyermek, Átkozott, ki illyent szül! 5. Engedelmes szolgája, Mégis vagyok praedája, Mert hatalmas igája, Szivemben ég fáklája. Talám enyhitt sebeimben, Harmatot hint tüzeimben, Imádlak, S átkozlak Desperatus szivemben. XI. ÉN IS VÓLTAM SZERELMES... .............................. `Az elmúlt jó kedvrül S eltûnt szerelemrül Hejában emlékezni El köll azt felejteni.` 1. Én is vóltam szerelmes, Sziveken gyõzedelmes, Vólt részem ez világban Amor szolgálatjában, De elmúltak vig napjaim, Számlálom csak búss óráim'; Szerelem, Gyötrelem, Mért voltál olly kegyetlen?! 2. Vallyon van-e ollyan sziv, Kihez vólt õ vajha hiv? Czukorral édesgetett, Méreggel megétetett. Minden dolga csak álnokság, Reménsége valótlanság: Jaj szégyen, Hogy légyen Igy az Cupido isten. 3. Ártatlan az én vétkem, Hogy estem szerelemben, Embert isten megcsalhat, Mert véle parancsolhat. Adjon azért rólam számot, Fizesse értem az vámot: Most bánom, Sajnállom, Hogy valaha szerettem! XII. BÚSÚLY SZIVEM ÉRTED, HIVEM... ................................... 1. Búsúly szivem érted, hivem, Hogy tõled eltávozik, Személyedtül, szerelmedtül Megválik s elnyomódik; Mit miveljen s mint éljen? Ohajtson vagy reméljen? Majd meghal, úgy aggódik. 2. Csak árnyékban s gondolatban Kinos szivet szeretni, Élõ szivnek és léleknek Árnyékért fohászkodni, Tündérképet imádni, Bálványozni s áldozni, - Jobb ma inkább meghalni. 3. Már föltettem s megesküttem, Soha igy nem szeretlek, Valóságért, nem kétségért, Ha jádzom, koczkát vetek; Ha pirúlok s ájúlok, Ha bággyadok s meghalok, Bizony ingyen nem epedek, `vagy:` Én érdemért szenvedek. 4. Az vad mássát, édes társát, Példa, miként sajnálja, Mint kergeti és kesergi, Meddig föl nem találja, Bánkodik és aggódik, És nyughatatlankodik, Kénját nem is számlálja. 5. Vedd szivedre és hitedre, Ha azt tetszik követni, Minutára s pillantásra Ha kit tetszik ismerni; Noha titkon gyötrõdöm, Tusakodom s törõdöm, Tudok sokat szenvedni. 6. Mégis áldlak és imádlak, Ha tõlem eltávozol, Megpróbálom és vizsgálom, Ha ezzel nem változol? Elhidd, távúl is égek, Epedek és szeretek, Hogy ha te is lángozol. XIII. KINEK LEHET HINNI... ........................... 1. Kinek lehet hinni, Ha nem ollyan szivnek Az ki maga szivét Hittel mondta hivnek? Tõlem elpártola, Másokhoz hajola, Szerelme igy mula. 2. Azt gondoltam, elõbb A tenger kiszárad, Az nap lovaival Ellankad s elfárad: Mintsem ezt megérjem, Eltörjék nagy frigyem Illy nagy hitszegéssel. 3. Ritka dolog, látom, Már igaznak lenni, Ennyi sok tövis közt Egy rózsát sem szedni, Búbánat fájdalom, Soha nyugodalom Szerelmet így élni. 4. Oh miért nem mondottad, Hogy ha nem szerettél? Ha nem szenvedhettél, Minek késérgettél? Inkább meg nem öltél, Mintsem igy vesztettél, Mért el nem temettél? 5. Legyek ámbár példa Szerelem szolgája, Kit illyen gyilkossan Megcsalt praktikája, Melly kegyetlen kin az, Azért hogy ki igaz: Ez minden' csudája. 6. Itéld meg jól azért, Ezt mért érdemlettem? Hogy elpártolj tõlem, Néked mit vétettem? Istenem meg is vér, Kitül is boszút kér Szivem mert szerettem. XIV. BÁRMIKÉP ITÉLJED... ......................... 1. Bármikép itéljed Magadban, elhidgyed Hogy szeretlek! Titkossan gyötrõdöl, Szivedben törõdöl, Hogy kedvellek. De már abban van vég, Hogy szivem érted ég, Nincs mássad, Most lássad, Mi haszna; Nincs haszna, Mért késértlek? 2. Árnyékra futottam, Hogy hozzád hódúltam, Most megvallom; Ködben elmerültem, Napot nem szemléltem Tapasztalom. Ha multam napomat, Várom csillagomat, Lesz vezér! Hozzám fér, Bár késér, Meg nem nyér, Úgy gondolom. 3. Lássad, mit miveltél! Hiv szolgád most is él, Nem változik; Üldöz hét fájdalom, Szégyen, hogy megvallom, Csak kinlódik! De jobb megvallani, Érdemmel megválni, Csak tessék Más szivet Megölni Illy hivet Nem irtózik. 4. Orpheus múlatta, Vadakkal próbálta Hiv szerelmét, Az erõs érczekkel, Kõszikla hegyekkel Igaz szivét; Én szegény állandó, Mint viasz hajlandó, Én vagyok, Bár nagyok' Szenvedek S epedek, Csak mulandó. 5. Gondolom, nem mondom, Tudom, de tagadom, Mit akartál; Másoknak trucczára, Kevélység-próbádra Ohajtottál: De nem kell tréfálni, Szeretni s megválni, Meglátod, Megbánod, Hamissan, Titkossan Confundáltál. 6. Hagyján! ha igy történt, Szivedben ennyi szint Elröjtettél; Én is megvizsgálom, Talán föltalálom, Kit kedveltél; Nincs ollyan elrejtve, Ki nem jön napfényre, Még szivem Megéri, Hogy Isten Megveri, Hogy üldöztél. XV. AZT NEM REMÉLTEM... ........................ 1. Azt nem reméltem, Soha sem véltem, Melly szégyen, Igy légyen Gyilkos szived! Tegnap itéltél, Már ma megöltél, Átkozott! Mért kinzott Igy szerelmed? 2. Még ismerkedtél Addig kedveztél, Edessen, Kegyessen Édesgettél; Mindent igértél, Hittel esküttél, Kegyetlen! Hitetlen! Megvetettél. 3. Ah mért kinoztál, Békét nem hadtál Állandó Ha lenni nem Nem akartál! Mást megvetettem, Mert néked hittem; Ismérem: Szemérem, Ezt miveltem! 4. Dolgomat bánom, Nagyon sajnállom, Szerettem, Vétettem, Tapasztalom; De az egekben Bizom, Istenben, Hogy méltán Boszúmat Rajtad állom! 5. Ez ha meglén is, Érzem, szégyen is, Reménlek, Még élek Hivségemben. De te hitetlen, Te istentelen, Megkinzott, Átkozott Légy szivedben! XVI. ÁTKOZOTT SZERELEM... .......................... 1. Átkozott szerelem, Nincs benned kegyelem, Mért vagy isten? Engem hóditottál, Végtére megcsaltál, Oh kegyetlen! Mi hasznom mézedben, Elrejtett mérgedben, Ámitó, És gyújtó, Hóditó S tóditó Szivek kinzó. 2. Miképp késérgettél, Szépen édesgettél, Tudom, tudod; Mint madárt az lépre, Megfogtál vesszõdre, Nem tagadod; Érzem kinjaidat Most, csalárdságidat, Átkozott, Mit hozott Titkossan Gyilkossan Hiv szivemre. 3. Akkor azt gondolta, Szivem megárúlta Praktikával, Hogy legyek praedája, Amornak példája Ravaszsággal; De akadt társára, Rabjának mássára, Egy szívnek Illy hívnek Nagy annak Az ára: Vesd próbára. 4. Dalila Sámsonra, Te pedig `N. N.` rabodra Most akadtál; Engemet tõrödben Megcsaltál, szivemben, Meg is fogtál; De nincs hatalmadban, Az én hatalmomban: Bár vérem Én bérem, Nem félek, Mert élek Hiv voltomban. 5. Én rólam tanúljon, Mást mikép árúljon, Bár isten légyen; Isten az Cupidó, De hamis, mint zsidó, Nincs mit tégyen. Boldog légyen vétkem, Hogy megcsalt ez egyben Nem másszor, Utólszor, Nem többször, Csak egyszer Vólt szivemben. XVII. AMORNAK FÁKLÁJA... ......................... 1. Amornak fáklája, Szerelem' példája, Hivségnek próbája, Szivem' pátronája! - Méltán igy nevezlek, És hiven szeretlek, Veled halok és élek. 2. Musáknak szépsége Didó delisége, Venus kegyessége, Thisbének hivsége, Gizmunda szerelme, Astraea kegyelme - Vagy ezek' érdeme. 3. Ah! ki nem szeretne, Illyent nem kedvelne? Jutalmát vehetne, Bár kõbül lehetne: Azért is imádlak, Csak téged vigyázlak, Dicsérlek és áldlak. 4. Drága személyedet, Cedrus termetedet, Édes beszédedet, Kényes lépésedet Ha titkon vizsgálom, Csak aztat találom: Vagy éltem s halálom. 5. Engedj, igy szeretnem, Borúlva tisztelnem, Elõtted szentelnem, Mint lámpás, elégnem; Éltemet szivedben Csendessen végeznem, Engedd meg, én szivem! XVIII. SZERELMEMET HA VIZSGÁLOM... ................................... 1. Szerelmemet ha vizsgálom, Álnokságát tapasztalom; Édesgetett még megejtett, Még hálójában keritett, Most jól látom, mi haszna. 2. Zárva tartott, mint egy rabját, Megkötözött mint sajátját, Meg is kínzott, mert kegyetlen, Igy bánt velem kémélletlen', Igy fizette szolgáját. 3. Incselkedett körülettem, Hittem, mert még nem ismertem, Nem vólt nyugtom, meghóditott, Praktikája elálmitott: Ah, melly nagyot vétettem! 4. Lássa kiki, mit szeressen, Megfontolja, kinek hidgyen! Ámbár édes, azért nem méz, Ámbár fénlik, lehet csak réz: Példát rólam vehessen. 5. Éltem ugyan vig napjaim', Vóltak kényes mulatságim! De melly hamar elfolytanak! Mint az árnyék, elmúltanak! Értek ezer fájdalmim. 6. Szemérmetlen az Cupido, Nyughatatlan, nem állandó; Nem is isten, istentelen, Mert nincs benne az kegyelem, Nem is egyéb csak kinzó. 7. Szerencsétlen szerelmemben Ha voltam is ámbár egyben, Nem fog többet hódittani, Nem fog rajtam uralkodni, Boldog vétkem ezekben. 8. Igy próbálta meg ezeket, Az ki irta ez verseket; Jövendõben megmutatja, Mindenekkel megtudatja, Mért szenvedett illyeket. XIX. FÉLTLEK SZIVEM, MERT SZERETLEK... ....................................... 1. Féltlek szivem, mert szeretlek, Mert kincsem vagy, megõrízlek, Mivel tolvaj az Cupido, Incselkedik, mint az zsidó: Illik is hogy féltselek, Hóltig igy szeresselek. 2. Féltlek szivem, mert vagy szép s ép, Én elõttem isteni kép; Ha mások is, mert nem én is? Ezt cselekszem, ha nagy kén is, Érted hóltig gyötrõdöm, Mert nincs másod ez földön. 3. Féltlek: magam példa vagyok, Mert magamrúl sokat tudok, Ez világnak tudom dolgát, Szerelemnek ravaszságát, Sokszor szegény próbáltam, Még hiv szívre találtam. 4. Azért senki meg nem itél, Ámbár ezer esztendõt él, Más: hiv szivbõl kit félteni, Más: bolondúl kit itélni; Elsõ: jele hívségnek, Az más: esztelenségnek. 5. Féltlek én igy, s nem másképpen, Hanem szeress tisztán s épen; Boldog lesz igy mi szerelmünk, Kedves lészen sok gyötrelmünk; Azért féltlek én szivem, Légy hóltig igaz hivem. XX. AZT GONDOLOM, DE NEM MONDOM... ................................... 1. Azt gondolom, de nem mondom, Én jól tudom, de tagadom, Kihez vagyon vágyódásom, Én szivemben titkon tartom, Mert nem jó kiczégérezni, Szivet szemmel elárúlni: Ha akarom, megvallom. 2. Mások ugyan lesegetik, Pillantásim késérgetik, Azt gondolják, észreveszik, Ha pirúlok, megnevetik, Jégre viszik szerelmemet, Elolvasztják hív tüzemet, Szerencsémet irigylik. 3. Azzal ugyan nem törõdöm, Noha titkon csak gyötrõdöm, Mert kegyessemért sinlõdöm, Kinek mássa nincs ez földön; Õ is tud titkon szeretni, Vélem mértében szenvedni, Vélem élni s meghalni. 4. Didónak Juno irigye, Aeneasnak mint vólt ügye? Lángát szivében se vegye, Vagy tudja, mikép szenvedje; Ha sír szive, õ nevessen, Hogy ha nevet, könyvezhessen: Szerelmében úgy éljen. 5. Érted, mint kell confundálni, Irigyeket contemnálni, Magát titkon consolálni, Titkos czélját conserválni, Nyilván éneklem ezt egynek, Itt van, tudd meg mégis: kinek? - Igy köll fügét mutatni. XXI. ÁLDOTT VAGYOK, ÉN REMÉNNYEM... 1. Áldott vagyok, én reménnyem, Nem kétséges szerelmed! Tapasztalom és megvallom, Kegyes hozzám kegyelmed. Most már élek s nem félek, Kegyes lélek, szemléllek, Te vagy igaz szerelmem! 2. Midõn látlak, már ohajtlak, Szivemben ég tiszta tüz, Két hiv szemed kész rabodat Rabszijadra üz és füz; Mert már öszvekötözve, Szolgád szive, szegõdve, Égtül van elrendelve. 3. Ámbár érted megepedek, Ezt örömest szenvedem; Ámbár érted porrá leszek, Ez halálom' örvendem -, Szeretni, szenvedni, Kinlódni s meghalni, Te éretted életem. 4. Dühösködjék bár az fatum, Szerencsétlenné tehet: De hogy hitetlenné tégyen, Tõle soha nem lehet; Illy szépért, édessért, Kegyessért, kedvessért, Virtus föllyebb nem mehet. 5. Elhitessed s meg ne vessed, Hogy én hóltig óhajtlak, Hiv szivemben s kebelemben Béveszlek és szoritlak, Árnyékomban s hóltomban, Hamvamban és poromban Szeretlek és imádlak. XXII. ISTEN HOZZÁD! SZIVEM... 1. Isten hozzád! szivem Mert tõled távozik, Zokog s kinoz, hivem, Hogy érted lángozik; Mert az nélkül köll lennem, Kit hóltig köll szeretnem: Ez a legnagyobb kin, Szivem már nem enyim. 2. Engedd, had csókoljam Szép s kegyes kezedet, Lássad (Szánjad), mint folytatom Zálogúl könyvemet; Igaz, s hozzád hiv szivvel Ki szeret gyötrelemmel, Vedd én végsõ csókom'! Mert már meg köll válnom. 3. Kényes óráidban Rólam emlékezzél; Ha látsz árnyékomban, Ki szeretett, nem él: Akkor magad isméred, Hitetlennek nevezed, De már késõ lészen, - Midõn sírban lészen. `(vagy)` tészen. XXIII. ÁMBÁR VADNAK SOK IRIGYIM... 1. Ámbár vadnak sok irigyim, Érted ezer ellenségim, De azokat contemnálom, S az hol lehet, confundálom: Jobb, legyenek irigyink, Mintsem szánakodóink. 2. Mindenképpen agyarkodnak, Mint az kigyók, követ fújnak, Egy szivünkbül kettõ légyen, És szerelmünk véget végyen, - Mind azon munkálkodnak: De héjában fundálnak. 3. A kõszál erõs s állandó, Sok szél s vész közt nem hajlandó, Tudjuk már mink szerelmünket, Nagy hitünket, hívségünket, Ez hóltig maradandó: Nincs mibennünk mulandó. 4. Dévajság az, mint késértnek, Hizelkednek, és mást értnek, Obligálják mindeneket, S majd kipökik õk sziveket, Hogy hálóban keritnek, S azután kinevetnek. 5. Éljünk azért egy hivségben, Próbált hivem! egy szivünkben; Ne gondoljunk mindezekkel, Rózsát szedjünk tövisekkel, Csak bizzunk Istenünkben, - Meg is áld õ mindenben. XXIV. ÁLLHATATLAN ÉN REMÉNNYEM... 1. Állhatatlan én reménnyem Mert kétséges szerelmed; Mért óhajtom kegyességed', Ha nincs benned kegyelmed? Örülsz én gyilkos gyötrelmimnek, Mérget adsz halálos sebeimnek, - Vallyon van-e még szived? 2. `Majestasnak` tartod, látom, Rabságát hiveidnek; `Triumphusnak,` ha hiv szivek Lábaidnál hevernek; Ez még kinlódjék, azt akarod, Az meghaljon, úgy parancsolod; Illenek-e illyenek? 3. Adj még egyszer annak élni, Ki hólt érted ezerszer; Kétség nélkül még remélni, Ha nem többször, csak egyszer! Megérdemli állandósága, És szivbéli hosszú rabsága, Szánd meg szegényt már egyszer. 4. Dicsekedjék én szerelmem Szerelmed mértékjében, Két szivünket vesd egy latban, Egyenlõk nehézségben; Te szived nehéz sok kinzástúl, Szivem nehéz sok kinlódástúl, Párok vagyunk ezekben. 5. Élek mégis reménséggel, Talám lesz még kegyelem; Bár aczél vagy, csak megemészt, Mivel tûz a szerelem: Nincs szebb dolog, mint az valóság, Rabság után arany szabadság, - Igy imádlak szüntelen. XXV. ÉDES KINCSEM, KELL NEVETNEM... 1. Édes kincsem, kell nevetnem, Reménséged hogy van bennem, Hogy részt végy én lángomban, Ne szeress, mert csak héjában! 2. Bátor táplál az reménség, Tanúld meg, mit tesz a kétség, Midõn ha öröm helyett Látsz lehetetlenséget. 3. Ne szeress, én azt javaslom, Mert elõttem csak árnyék s álom, Melly tovább nálam nem lehet, Csak még az napfény rá mehet. 4. Mások elõtt téged intlek, Azért is én nem nevezlek, Igy mutatván hivségem', Mondok most s mindenkor: `nem! XXVI. ÁMBÁR SZERETTEM... 1. Ámbár szerettem, Néked szentöltem, Te tudod, az én éltemet: De már megbántam, Hogy igy megcsaltam Hiv és állandó szivemet; Bogár után hogy igy indúltam, Reád azért én nem szorúltam, Erdõ egy fáért, Tavasz egy föcskéért Nem sénlõdik, azt tanúltam. 2. Mért érdemlettem, Hogy igy szenvedtem, Türtem, mint eb az árnyékért; Érted ontott vérem! Álnokság az bérem, Mért szenvedtem én ezekért? Ha te próbáltál, próbáltalak én is, Ha `confundáltál,` azt miveltem én is, Igy ne gondolkodjál, Társra nem találtál, Ha te tréfáltál, úgy én is. 3. Arra emlékezzél, El se felejtkezzél, Melly képtelen bántál vélem; Engem megnevettek, Reád figyelmeztek, Meg is itéltek, itélem: Akkor engemet megvetettél, De másoknak azzal tetszettél; Az nem mesterség, Az ki hamissan ég, Az bánja, kinek kárt tettél. 4. Drága a szabadság, Ez legelsõ jóság, Ezt két szív jól meggondolja: Egybül kettõt tenni, Kettõbül egy lenni, Kiki ezt jól megfontolja, Mert ez nem egy vagy két napi rabság, Hanem hóltig való állandó fogság; Ez nem bolondság, S nem is mulatság, Ez az igaz állandóság! 5. Ezt tudtodra adnom, Magam declarálnom Hiv s igaz szivbül kivántam, Engem ne késérgess, Más is mesterséges, Illyet én nem most próbáltam, Azért is várom választodat, Mutassad hív s igaz vóltodat; Tudjam, kiért égjek, És miért szenvedjek, Ird avagy mondd meg voxodat. XXVII. VAN-E VALAKI ÉLTÉBEN... 1. Van-e valaki, éltében, szivében Ki nem szeretett? Szerelemnek hevétül s tüzétül Ki nem gerjedett? Nincsen olly méltóság, Nincs oly hatalmasság, Kit Amor `Tõrben` nem ejtett. 2. Incselkedik tegzével s tõrivel Az vak `Cupido,` Ólálkodik, kit sértsen s megejtsen, Sziveket kinzó; Mind addig késérget, Még szivet megejthet, Rabbá tött Álnok hóditó. 3. Vagyok én is titkossan, kinossan Ennek szolgája, Kit gyilkossan meggyötört, öszvetört Sok praktikája; Olly szivre vezérlett, Ki már is rabbá tett Megkötött, Vagyok praedája. 4. Szenvedném is, ha vólna jutalma, Ennek sérelmét; Ha lehetnék kedvében, szivében, Halálos sebét; Ámbár nem gyógyúlna, S mindenkor újúlna, S nem múlna, Gyilkos gyötrelmét. 5. Tudod, Isten! nem élni s úgy élni Melly nagy kin légyen, Remény nélkül szenvedni, úgy türni Bár isten legyen: Melly kegyetlen kin az, Azért hogy ki igaz, Igaz az Halált szenvedjen. 6. Eztet tudod én szivem, melly régen, Kiért kesergem; Életemet szentöltem, föltettem, Illy nagy hivségem! Szánd szegényt, mert el-ég, Tudod azt, igaz ég! S lészen vég Szegény éltében. 7. Érted azért ha estem, s elestem Amor tõriben, Példát ezzel miveltem, követtem, Mások szivében; Ha érted elestem, Azzal nem vétettem, Bár tettem, Szegtem Sebet szivemben. 8. Minthogy nehéz dolgod is, nékem is, Türjük csendessen; Tudod az irigység ellenség, nagy inség Az szeretetben; Megáld igy az Isten, Ha két szivet egyben Mértékben, Lát hüségessen. XXVIII. INGYEN AZÉRT KINLÓDNI... 1. Ingyen azért kinlódni, Kitül köll távúl lenni, Ritkán megudvarolni, Lehet titkon szemlélni, Kedvét soha nem élni. 2. Ugy van nékem is sorsom, - Tüz, viz közt vagyon dolgom, Bár eleget titkolom, Meg nem változtathatom, Tudom ez lesz koporsóm. 3. Isten! engedj nem élnem, Átkozott szó: reménlnem, Mi haszna csak szemlélnem, Véle soha nem lennem, Még félve is beszélnem. 4. Sorsod néked is nehéz, Meg van kötve sziv és kéz, Sok szem reánk vigyáz s néz, Fémlik arany helyett réz, Másé már az lépes méz. 5. Bálványképet imádni S az igazat elhadni, Nehéz másra akadni, Édes viznek fakadni, Hol szokott kiszáradni. 6. Az ez, az, kit kesergek, Kiért égek s epedek, Hogy én ott nem lehetek, Vele nem végezhetek, Kedvemre nem élhetek. 7. Lassú viz partot mosni Szokott s titkon törõdni, (gyötrõdni) A nád széltül ingadni S az által erõsödni, Méregbül is méz lenni. 8. Kétségem azért még nincs, Enyim lesz még az az kincs, Kin van nagy zár és bilincs, Lesz szivem hozzá kilincs, Csak sziv- s szemmel hiven ints. XXIX., ÁMBÁR NINCSEN, DRÁGA KINCSEM, ELÕTTED ÉRDEMEM... 1. Ámbár nincsen, Drága kincsem, Elõtted érdemem: Csak kétségben, Reménségben Ég érted én szivem; De én ezt mért érdemlettem? Azért talám, hogy szerettem? Bennem hibát nem találtam, Mert hiven szolgáltam. 2. Mindenképen, Tisztán s épen Hozzád folyamodtam; Nem most érted, Hogy csak érted, Egyedül kinlódtam: De ha igy bánsz ily hiveddel, Mit mivelsz ellenségeddel? Ah szivednek nincs hüsége, Gyémánt keménysége. 3. Alkalmassint Mert ennyi kint Szenvedek, itélem; Hizelkedni, Mert változni Nem tudok, azt vélem; Nincs érdeme az hüségnek Kik tisztán s igazán élnek; Módi, látom, az álnokság, Tetszik az ravaszság. 4. Dobog szivem Régi hivem, Ha ezt meggondolom, Kit már ismérsz, Mert máshoz térsz, Sirva tapasztalom: Annyira hogy megvetettél, És majd porrá elégettél, Nem gondoltam, ezt megérem, Ez bizony szemérem! 5. Érted mégis, Bár hóltig is Szivessen kinlódom; Bár mint olaj, - Nem kevés jaj! - Ingyen elolvadom: Legyek szerelmed példája, Gyilkosságodnak praedája, De mégis szánj, szállj magadban Adj részt jutalmodban. XXX. AH NEHÉZ EGYET SZERETNI... 1. Ah nehéz egyet szeretni, Sok ezer közt egynek hinni, Mikor sokan kedveskednek, Van is oka: mért tessenek; Egyet én mért szeressek? Egyért ezret megvessek? 2. Mint lehessen egyre nézni, Két ép szemnek egyet látni, Egy' kedvéért mást nem látni, Igy akartva megvakúlni, Egyért élni s meghalni, Egytõl soha nem válni. 3. Akárki ezt meggondolja, Mi légyen ez, megfontolja; Ha egynek múlik kedvében, Frígye törik egy hitében, Minden lesz ellensége, Soha más reménsége. 4. Drága kincs igy az szabadság, Bolondság egy állandóság, Csak ki többnek van szivében, Bátrabb az reménségében, Mert bizhatik többekben, Sokaknak ereiben, 5. Ez, kit megbánt páros Páris, - Sok más példánk errûl már is - Hogy az arany almát egynek Osztogatta s nem többeknek: Igy kinek van több szive, Többeknek is lesz hive! `vagy:` Igy ki szeret többekben, Reménlhet is többekben. XXXI. ÉN MÁR NEM SZERETEK... 1. Én már nem szeretek, Mert csak kétség! Azért is megvetlek, Már nincs hüség; Te istentelen, Átkozott hitetlen, Szivem gyújtója, Cupidója! Ezt jól megfontoljad, Gondoljad, S megtudjad, Vagy kinzója! 2. Miképpen esküdtél Tudom, tudod; Gyilkos hitegettél, Nem tagadod! Már szivem bággyadott, Hóltig ellankadott, De nincs jutalma, Nyugodalma; Ezt bánom, miveltem, Szenvedtem, Szerettem, Semmi haszna! 3. Végy azért más szivet Szerelmedben, Nálomnál hivebbet Gyötrelmidben: Én már ezt megúntam, Magamrúl tanúltam, Ámbár sajnállom; Oh fájdalom! Hogy eztet mint bánom, Távozom, Búcsuzom, Most megvallom. XXXII. BAJT VÍNAK OHAJTÁSIM... 1. Bajt vínak ohajtásim kesergõ szivemben, Harczolnak affectusim sebesült mellyemben, Amornak nyilait Most érzem kinjait, Elhagyott s mert megfosztott, Ki vólt frigy hitemben. 2. Bátor mint fohászkodom, csak némák az egek, És azzal nagyobb sebet szivemben csak szegek: Elmúlt én reményem, Ki vólt napom s fényem, Titkossan és gyilkossan Szüntelen kesergek. 3. A sziven nem nagy munka erõszakot tenni, A sok virágok között válogatva szedni, De csak egy lehetett, Kit el nem felejthet Én szivem, mert méltó is Azért sirban menni. 4. Csak látom: már meggyõzött az búknak tengere, Nem apad, sõt mind árad sok habja fejemre: Én rólam tanúlhat, És kiki sajnálhat, Mi haszna, s mi jutalma, Van nagy hivségemre? XXXIII. ÉRTED, ÉRTED, MÁR ÉRETTED... 1. Érted, érted, már éretted Ah, mennyit köll szenvednem! Erõszakkal, sok kinokkal Titkossan köll gyötrõdnöm; Midõn kinoz s halált okoz, Mosolyognom s nevetnem, Szivlángomnak, bánatomnak Szikráját is ejtenem. 2. Minap, tudod, nem tagadod, Vóltam mint ösméretlen, Úgy szolgáltam, udvaroltam, Véle vóltam kintelen, Tetszettettem jó kedvemet, Ámbár vóltam kedvetlen: De ellemben te is éltél Fortélyoddal, kegyetlen! 3. Observáltam miként égtek Reád tüzei szemeknek, Mint harczoltak affectusi Érted ezer sziveknek; Hivségemet nem sebhették Mint nyilai ezeknek, Gondolván, hogy csak próbái Lesznek ezek szivednek. 4. Már föltettem s megesküdtem, Többet igy nem szeretlek, Hogy sem lárva, inkább árva Lészek, igy nem szenvedek. Mások lessék, - ámbár tessék - Álnokságát szivednek, Igy megválom, - s már mint álom Tetszik régi hivednek. XXXIV MÉLTÓ BIZONY AZÉRT... 1. Méltó bizony azért Szenvedni, S kinlódni, Kiben vagyon viszont kegyelem; Azért éjjel s nappal Gyötrõdni S fáradni, Kitül van jutalmas sérelem; De mindenkor csak csak remélni, Jobb úgy inkább nem élni: Mert szeretni, S gyülöltetni `(vagy)` Elzárt lenni, Jobb ma inkább meghalni! 2. Oh melly nehéz illyen Szemeknek, Tüzeknek Lángját szivben titkolni! Magaviselését Illy szépnek Termetnek Csak sandalva szemlélni; Az kinek kellenek áldozni, És borúlva imádni; Meg kell lenni, Nincs mit tenni, Másnak kell ezt engedni. 3. Van-e, az ki érted Bánkódni S epedni, Olly sziv, ki nem ohajtaná? Uralkodás s élet Szolgálni S meghalni, Ámbár semmi jutalma; Benned van szépségnek formája, S az egeknek munkája, Szerelemnek S kegyelemnek Vagy eleven példája. 4. Boldog az, ki illyen Édesnek, Kegyesnek Lett zálogja szivének! Kedve- s kebelében Múlatoz, S bággyadoz, Hatalmában hivének! Nem kell annak már reménlni, Lehet véle mert élni; Bár irigye, Vagyon frigye, Ösztönt ád szerelmének. 5. Bár nincs, látod s tudod Mód benne, Hogy lenne Contentumom szivemben; Végre mégis hozzád Borúlok, S ájúlok, Bizony hiv reménségben, Tiszta és szüz tiszteletedben, Csak igy végy bé kedvedben, Szegényt szánjad, És sajnáljad, Ha nem látod életben. XXXV. ITÉLD MEG AZTAT... 1. Itéld meg aztat, ha hogy szerencsétlen Reménlhet valaha tõled kegyetlen! Nincs reménnyem immár, Van szivemen nagy zár, Halál vár. 2. Ollyan vagyok, mint hajó az tengerben, Elborétott szél, vész, viz s hab az örvényben, Most emel egekre, Most temet örvényre Szerelmem. 3. Szeléd vagyok, mert szenvedek árnyékért, Most is véres sebem köd- s reménységért, Nem gyógyúl: csak újúl, Szived még nem hódúl Hivségért. 4. Örömest eltürném, bár nem gyógyúlhatna, Újúlna s nem múlna kínja; csak jutalma, Még egyszer ha vólna, S bár csak egy szót szólna, S hódúlna. 5. Próbáltam én mindent, mindent elkövettem, Szívem szerelemnek koczkájára tettem; De ez mind mullandó, Soha sem állandó, Hajlandó! 6. Hogy már legyen, többször nincs gyõzedelmed Mert a kit akartál, rabbá tett szerelmed; Bizony nem mesterség, Ha szived csak igy ég, Úgy véljed. 7. Azért szegénynek engedj panaszolkodni, Mint hattyúnak halálára énekölni, Engedj leborúlni, Hüséget kódúlni, S úgy múlnyi. 8. Sokaknak lészek én gyilkos nagy példája, Bár igy ártatlanúl vagyok is praedája; De még úgy is égek, Mint lámpás enyészek S szeretek. XXXVI. BÁR GYÁSZOS ÉN ÉLETEM... 1. Bár gyászos én életem, Kegyetlen' az egek, Csendessen azt szenvedem És hóltig epedek: De biztat egy csillagom Bár borúlt fölhõben, Reménlett is ez nagyon Szerencsém röjtökben. 2. Boldog igy mégis sorsom, Kétségben nem ejtett, Ha kész vólt is koporsóm, Haláltúl megmenthet, Olly kincset köll titkolni, Kinek olly érdeme, Hogy életet túd adni, Nem kinoz gyötrelme. 3. Ez csillag, és fénnyemet, Tagadva követem, Titkolom reménnyemet, De módját megvetem; Ha szikra is bár tüzem, De lehet gyúllasztó, Ha bár bús is még szivem, Lehet contentáló. 4. Cupidó' már tõreit Ámbár megvetettem, És bégyógyúlt sebeit Többet nem szenvedem: De kínos hiv szivemet Még el nem temetem, És régi jó kedvemet Csak gyászban is éltetem. XXXVII. TÁVOZZON OLLY SZERELEM... 1. Távozzon olly szerelem, Az ki nem állandó, Az melly csak gyötrelemre És kinra hajlandó, Hol szivért, Hüségért Álnokság, S csalárdság Megvetve adandó. 2. Most érzem már magamban Hogy midõn szerettem, Hogy hiv szivre találok, Erõsen elhittem; De végre, Csak szinre, (Titkossan `v.`) Hamissan S gyilkossan Látom, kedveltetem. 3. Azért már elvégzettem, Többé nem szeretem, Hitetlenség meggyõzvén Ámor pártol tõlem; Adio Kegyetlen, Addio Hitetlen! Végsõ végét vetem. XXXVIII. ÉN ANGYALKÁM, SZÉP MADÁRKÁM... 1. Én angyalkám, Szép madárkám, Ime hozzád repültem; Te kedvedre S kezeidre Mint a sólyom megjöttem. Már miveljed, Cselekedjed, Mint szivemet Úgy itéljed, Edessem, Kedvessem, Rabod vagyok, kegyessem! 2. Addig jártál, Vesszõt hántál Még megfogtad hitemet; Lépre kértél, Édesgettél, Tõrben tetted szivemet; Már hálódban, Kalitkádban Zárva vagyok, Rabságodban. Ne nevess, Meg ne vess, Azon kérlek, csak szeress! 3. Már igy éljünk, És szeressünk, Mint egy pár galambocska; Mord bú nélkül, Gondon kivül, Mint fészkében madárka; Egymást értsük S már ne félytsük, Az egeket azon kérjük, - Húm, ham, húm, Húm, ham, húm, Bõv áldását hogy vegyük. XXXIX. AH, AH, AH! HA NEM ÉLHETEK... 1. Ah, ah, ah! ha nem élhetek Távúl személyedtül, Égnem szerelmedtül, Engedj közel meghalnom; De jól tudom, Nem tagadom, Istentelen Én szerelmem, Mégis ne hagyj megválnom. 2. Már vár bár végsõ veszéllyem, Hívségemben károm, Azért halált várom: Engedd mégis, had éljen, Rabod lenni Nem szégyenli, Társnak vészen, Ez nem lészen, Ah melly nagy kin igy élni! 3. Az igaz, boldog ollyan szív Ki magyarázhatja S bátrán kimondhatja, Az ki álnok avagy hiv; Szólj: egy remény, Hallgass: kõkemény, Én állandó, Te változó, Talám még lesz minden jó. 4. Drága kincs, ha tekéntenéd Véres sebeimet, Végsõ gyötrelmimet, Talám még megmentenéd; Mit tesz vallyon? Csak meghaljon, Ez én bérem; Azt égérem, Kész én szivem meghalni, Te vagy kincsem! köll élni. 5. Elég vég az én pályámnak Ajakid rózsái, Szemeid' fáklyái Illy bért adtak átkai; Már, jaj, vége! Ah gyászige! Én gyilkosom, Élj hív párom (`vagy:` pajzsom)! Ki szeret, köll szenvedni. XL. BÁR AZ KIT SZERET... 1. Bár az kit szeret Szivem téged illet, Abban mást nem vehet; Titkossan Érted kinlódik, Bátrán nem aggódik, Azért nem változik Igy okossan. 2. Orczám pirúljon, Azzal ujúljon, Kedvem vidúljon, Nem bánom: De legyen miért, S annak kedvéért, Az ki igaz bért, vért Ád hivségért. 3. Ráró bár légyen, Észre ne végyen, Téged nem szégyen Szeretnem, Ha meg nem válom, S másoknál álom, De nem tagadom, csak S gondolom, Mert tudom. 4. Czukor bár az sziv, De hogy ha nem hiv, Csak emésztõ nyiv Szolgádnak; Igy ne emészszed Kér olly kedvessed, Kinél nincsen hivebb Te rabodnak. 5. Zárj kebeledben, Titkos kedvedben, Csak egy szivedben; Sajnáljad, Hogy csak kinjában S sziv árnyékában Eped hejában, ah Azt bánjad! 6. Azért végtére Kér csak õ erre, Hogy minden szélre Ne engedd Szived bárkáját És vitorláját, Õ hozzá czélját igy Forditsad. XLI. A SZÉP FÉNYES KATONÁNAK ARANY, GYÖNGY ÉLETE... 1. A szép fényes katonának Arany, gyöngy élete, Csillog, villog mindenfelõl Jó vitéz fegyvere; Szép élet! Vig élet! Soha jobb nem lehet! Hopp hát jõjjön katonának Illyent ki szeret! - Szép élet sat. 2. Az zöld mezõn megpuskázik, Nyer az ellenségtül, Az kvártélyban mulatozik, Nyér az menyecskéktül. Szép élet! sat. 3. Szikrát üt az paripája, Nagy városon nézik, Hogy jó lovas és vitéz is Mindenütt dicsérik. Szép élet! sat. 4. Mind ország mind az hazája Félnek és szeretik, Az szép dámák és leányok Sokszor ágyát vetik. Szép élet! sat. 5. Kótyavetye az vásárja, Nincsen ottan kalmár, Fele árán mindent megvesz, Valahol maga jár. Szép élet! sat. 6. Közemberbül káplárt, hadnagy', Kapitánt is tészen, Obersterség, generálság Várja ottan készen. Szép élet! sat. 7. Koczkáz, kártyáz sátor alatt Pipa a szájában, Markotányos háta megett Nem szolgál héában. Szép élet! sat. 8. Ha jön order, frissen nyergel, Elmegy az portára, Fölbiztatja maga társát, Jól megjön az ára. Szép élet! sat. 9. Minden nemzet ohajt sohajt A fajában kapni, Vajas kalács pogácsával Tarsolyját megrakni. Szép élet! sat. 10. Mint tüz meggyúlt pipájában: Úgy ég a szerelme, Ellenségen és sziveken Vagyon gyõzedelme. Szép élet! sat. 11. Megjön pályafutásábúl, Itt letelepedik, Jószágot vesz, kölcsön pénzt ád, Avagy kereskedik. Szép élet! sat. 12. Nem parancsol ott viczespány, Sem a szolgabiró, Robotára senkit nem hajt Ispány vagy tiszttartó. Szép élet! sat. 13. Prókátor függ az óldalán, Szerencse birája, Böcsület az törvényszékje, Nincs apellátája. Szép élet! sat. 14. Kényén-kedvén házasodik, Nem fizet az papnak; Nem hí senkit bizonságnak, Mert fia õ Mársnak. Szép élet! sat. 15. Menjünk azért seregessen, Tartsuk meg hazánkot, Vérrel bérrel oltalmazzuk Szent, szent koronánkot. Szép élet! sat. 16. Itthon rajtunk eret vágnak, Kiontjuk vérünket, Nincs böcsüllet, fizetnünk köll, Érezzük sebünket; Rosz élet! Gaz élet! Gazabb ennél nem lehet! Hopp hát jõjjön katonának sat. 17. Ne gondoljunk az sirással Sem az pityergéssel, Üljünk lóra, marsérozzunk Az több vitézekkel. Szép élet! sat. 18. Isten hozzád apám, anyám! Én édes szerelmem! Húgom! bátyám! sógor! komám! Avagy jertek velem! Szép élet! Víg élet! Soha jobb nem lehet! Hopp hát jõjjön katonának, Illyent ki szeret. XLII. LÁNGOZIK BÁR LÁNGOM... 1. Lángozik bár lángom hív tüzében, De mégsem olvad el szerelmében; Mert vár hüségtül, Mint vas magnestül, Vagy pedig az hajnal Piros égtül. 2. Azt gondolod talán, hogy kedvezek, Éretted meghalok, úgy szeretlek; Mint arany tüztül Vár nyólcz próbátúl, Próbálok és várok Elõbb attúl. 3. Czifra bár az égen a szivárvány, Sok fösték s ér benne, olly mint márvány; Nem kedvem sinlés, És a rézfinlés, Bár álnok s ravasz szem Sandalon lés. 4. Sokszor ugyan, sokszor már föltettem, Többször nem cselekszem, kit miveltem: Hogy légyek ködben S hamis fölhõben Éljek, s mint eb türjek Reménségben. 5. Nem köll már engemet késérgetni, Mint ebet nyúl után köll kergetni, Hidd meg, hogy való S bizony állandó, Ez végsõ s múlt essõ Nem változó. 6. Így azért s ezekért meg köll lenni, Szivemnek más tüztül köll hevülni; Már légyen elég, Azért is van vég, Kintelen voltam ezt Elkövetni. XLIII. TE VAGY ÉLETEM, REMÉNNYEM, FÉNNYEM... 1. Te vagy életem, reménnyem, fénnyem, Te vagy én szivem, próbált hivem, Hozzád borúlok, ájúlok, húlok - Elõttem már nincs Olly drága kincs! 2. Ez vólt érdemem! én vérem bérem! Ezt volt megérnem, ah szerelmem! Confundáltál, próbáltál, megcsaltál, Azért szenvedtem, Mert szerettem! 3. Szeretett Dido, mert az Cupido Szivét sértette, megejtette: De az vólt kétség, és nem vólt hívség, Én, hivem, égek S megepedek. XLIV AH, MIT KINZOD ÉN SZIVEMET... 1. Ah, mit kinzod én szivemet, Mikor nem vagy állandó, Sebeséted bús lelkemet, Ki csak hozzád hajlandó?! De nincs haszna szerelmének, Nincs szünete gyötrelmének, Engeszteljed, Ne engedjed, Szegény legyek romlandó. 2. Majd megepeszt, mind el is veszt Szivemnek nagy fájdalma, Szépségedért, hivségedért Nincsen semmi nyugalma; Nem kétséges, szerelmedért Meg is halni, személyedért, De nincs haszna, Ennyi kinja, Nincsen semmi jutalma. 3. Ámbár szeretsz, ámbár megvetsz, De én mégis szeretlek; Hogy ha gyülölsz, ha meg is ölsz, Mind egyarányt szeretlek. Nem változom hivségemben. Nincs álnokság én szivemben, Ha nem élek, Mégsem félek, Soha el sem felejtlek. 4. Dicsekedjék én szerelmem, S legyen példa mindennek, Az ki légyen, versfejekben Vagyon neve szegénynek: Nem is kiván igy szeretni, Nem is akar gyülöltetni. Mégis bánjad És sajnáljad Illy gyötrelmét szivének. 5. Emlékezzél mégis arrúl, Az ki hiven szeretett, Érdemedért és nevedért Mindeneket megvetett; Vedd bé nevit kegyelmedben, Ámbár maga nincs kedvedben, El is higyed, Ne is véljed, Hogy mást soha szeretett. XLV. MÁR GONDOLOK SZIVEDDEL... 1. Már gondolok sziveddel, Igaz és hiv lelkeddel, Mit mondtál, jól tudod, S már nem is tagadod! Szeretni meg nem úntam, Hiv sziv után indúltam. 2. Meggyónom, nem vétettem, Hiv szivet mert szerettem, Akartva rabságot S azzal szabadságot Magamnak hogy szerzettem, Meggyónom, nem vétettem. 3. Másnak nem tudsz kedvezni, S egy hajóban evezni; Én már nem habozom, S parttúl sem távozom, Hogy eztet megérhettem, Jó hóltig igy szeretnem. 4. Tudom már, hogy nem nehéz Sok fullánk közt lépes méz, Akadtam olly méhre, Ki szállott szivemre, Mézét is nékem adta, De mérgét másnak hatta. 5. Akartam, hogy igy történt, Már szivem nem szenved kint, Bár más is próbálja, Szive igy elállja; Lehet már így szeretnem, Soha sem mondom már: nem! XLVI. MONDJÁK MÁSOK: NEM SZERETLEK... 1. Mondják mások: nem szeretlek, Sõt esküsznek, hogy gyülöllek, De én aztat csak nevetem, S igy titkolom, kit szerettem; Noha bizony szeretlek, S tiszta szivbül kedvellek! 2. Itéltetem szerelmemrül, Dicsértetem gyülölségrül, Rosz nyelveknek csudáld dolgát, S e világ tudatlanságát, Rontom conceptusokat Ezer praetextusokkal. 3. Tekints ottan, mit susognak, Itten pedig mosolyognak, Pillongatnak szemeikkel, Követ fújnak sziveikkel, Azt gondolják, úgy lesznek, Kit magoknak föltesznek. 4. Nincs olly hires gyõzedelem Mint triumpháló szerelem, Bár olly légyen, mint az Didó, Meggyõzi azt az Cupido: Csak az a vár, a ki szüz, Kit nem éget az hiv tüz. 5. Igy, szerelmem, egyet értsünk, Irigy nyelvet úgy megvessük, Egy szivünknek, azt igérem, Contentumát, hogy megérem: Csak szenvedjünk okossan És szeressünk titkossan. XLVII. LEHETETLEN MIVEL NÉKED... 1. Lehetetlen mivel néked kinjaimat számlálnom, Csak hamuban és szikrában köll szivemben gyulladnom. Megérdemli ohajtását S csak egy könyved hullajtását Hiv szivednek s szemeidnek, bár érted köll meghalnom. 2. Aztat érted, hogy én érted csak árnyékban szenvedek, Ámbár tudom, köll tagadnom, hogy én régen szeretlek. Rab sorsomnak ez igája, Hiv titkoknak ez példája! Dupla kin ez, ki is végez, hogy tür türve epedek. 3. Szegény ügyem s szerencsétlen s egész mese életem, Mert kergetni s el nem érni soha czélját, azt értem; Csak habokat köll ölelnem És árnyéktúl reménlenem, Meg sem lehet menekednem s partomat sem elérnem. 4. Bánjad azért s bár csak szánjad ártatlan sziv rabságát, Ne szeress, csak szerethessen, engedd szüz kivánságát; Megelégszik reménséggel, Egy-két kegyes tekintettel, Keresd mássát néki társát, csudáld állandóságát. 5. Próbáld hóltig, igy fogytáig, soha sem lesz változó! Ne kéméljed, sõt gyötörjed, lészen mégis áldozó. Hogy sem másnak rabja légyen, S azzal szabadságot nyerjen, Inkább lészen rabszijadon örökössen állandó. XLVIII. AMA VÓLT SZÁNDÉKOM, DE NEM VÉGEZHETTEM... 1. AMA vólt szándékom, de nem végezhettem, Szivem vitorláját késõn érezhettem, Sok habok tódúltak, Mások nem hódúltak, Szenvedtem! DE mégis az hiv ég egyszer kegyelmezett, Hogy Venus az Marstúl érdemet nyerhetett, Neptunus mezein, Lefolyó vizein Megjöttem. 2. Méltó vala ugyan egy szivért sietnem, Egy jó kedvéért is hegyeket emelnem, Azt megtekintenem, Magamat szentölnem, Megtérnem; Kegyes lábaihoz fáradva borúlnom, Utazásim után lehúllnom s nyugodnom, Történt ügyeimet, Ezer veszélyimet Szóllanom. 3. Affectusim ugyan szivemben harczoltak, Ha az régi frigyek vajha el nem múltak, Vagy pedig vidúltak, Tünt szikrák meggyúltak, Újúltak. Nem köll ugyan bennem másnak kételkedni Távulrúl is mert túd én szivem szeretni, Nem túd az változni, Az hivtül távozni, Másolni. 4. Duplán lehet azért elõtted érdemem, Hogy árnyékban is úgy, mint jelen, szerettem, Noha felejtettél, Ritkán emlegettél, Elgyõztem; Noha nem tagadom, sokan késérgettek, Szivek pöcsétjével majd el nem jedzettek, De vóltam állandó, Senkihez hajlandó, Ez való. 5. Értsed ebbül, távúl hogy mért nem lehettem: Mert te nálad nélkül tovább nem élhettem; Vedd, hivem, szivedre, Melly nagy a szerelem! - Igy végzem. XLIX. SZÉP CZICZERKÉM... 1. Szép Cziczerkém, Szelíd birkém, Már hozzád hódúltam; Hiv szerelmet, Vidám kedvet Tetõled kódúltam; Csócsi, csócsi szivem! Aj, aj, édes lelkem! Him, ham, hum, hum! Him, ham, hum, hum! Csak ezért vidúltam. 2. Szép Cziczerkém, Szelid birkém, Engedd gyapjacskádat, Emlõcskédbül Tejecskédbül Nyomjam sajtocskádat; Magam megõrízlek, Farkastúl megmentlek Öbölembül Kebelembül Jászlocskádban tészlek. 3. Sok juhászok És pásztorok Érted ellenkeznek; Irigylenek És tõrt vetnek, Sokakat igérnek; Mert fehér vagy mint hó, Bodross, kövér és jó. Eb eb kérjen, Eb eb nyerjen, Nem adlak senkinek! 4. Szép Cziczerkém, Édes birkém! Tudom édesgettek; Kerten hágtam, Minap láttam, Mikép késérgettek; Én szegény csak sirtam, Jaj! jaj! ah jajgattam, Fütty! fütyültem, Süvöltöttem, Talán meg is kértek, vagy: Érted verekedtek. 5. Tudom itthon Az Koridon, Lessegetnek, várnak! Élek én is, Hiv Alexis, Bár utánnad járnak; Nem engedlek másnak, Bár sok vermet ásnak, - Vagy menyecske, Mint szép kecske, Már magamnak tartlak. L. ÉN KESERGEK ÉS EPEDEK... 1. Én kesergek és epedek Mint remetesziv, Jut eszemben, tün szivemben, Volt-e vajha hiv?! De reménlem, hogy megéri, Hogy az Isten ott megveri, Az hol nem vólt hiv 2. Bár vas szivem vólna nékem, Mégis hajlandó, Más szive ha magnes vólna; Néked áldozó; Desperálni s elpártúlni Bizony csak annak való, Ki nem állandó - `vagy:` Ki maga sem jó. 3. Ha próbát tett s pártúló lett, Közöm hozzá nincs, Koczkát vetett, azért mit nyert, Övé az az kincs; Én is vélem s úgy itélem, Az ég megáld trucczára S boszúságára. 4. Az örököt az zálogért Múnka elhadni, Az állhatatlan föcskével Csak csak távozni; Minden szinet kigondolni, S álmokbúl is valót tenni, Hitit megszegni. 5. Még is kész én mindenekre, Kész az készségre, Olajágra és fegyverre, Engedelemre, Inkább én irgalmassággal Vétek, mintsem igazsággal, Halál életre. LI. GYÕNGYÉLETRE S AZ MEZÕRE... 1. `Legény:` Gyöngyéletre s az mezõre Jõj és késérj el, Ott mint gondolsz és parancsolsz, Kedved mit kedvel: Lauruság arany hajadat Tisztel s rózsa ajakidat, Marsch, marsch, ah jõj el! 2. `Leány:` Mit miveljek, ah mint menjek, Véled táborban? Lovagolni s vándorolni Soha sem szoktam; Ritka szûz laurus-mezõben, Hervad rózsa ott hévségben, - Itthon én dolgom. `vagy:` Semmi humorom. 3. `Legény:` Mars Venusnak hiv barátja, Egyetértenek, Két istenség egymásért ég, Példák sziveknek; Melly szerelmes sziv az vitéz, Parola itt sziv és az kéz, Minden lépes méz. 4. `Leány:` Bár úgy légyen s bármit tégyen Az két istenség, Competálni és követni Ezt, nem emberség: Mert én vagyok egy gyarló szüz Légyen távúl tõlem az tüz És az vitézség. 5. `Leány:` Félve megyek az utczára, Ritkán ablakra; Szüleim is ellenzenek, Zárnak lakatra: Meg is vallom nem szeretlek. Hogy bujdossam s véled éljek; Én nem követlek. 6. `Legény:` Teljék azért minden kedved, Már nem késértlek; Ha nem kedvelsz és nem szeretsz, Én sem kedvellek! Isten s emberek példája, Még megtör Amor igája, Már nem szeretlek! LII. ÁLLANDÓ AZ ÉN HIVSÉGEM... 1. Állandó az én hivségem, Vak és gyors hozzád készségem, Hajlandó Rozsdát nem szenvedhet Az régi szeretet! Tiszta, mint arany, szivem, Méltó is azért, hogy megkedveljed, Tovább is ismérd meg, hogy ezt érdemeljed; Vólna mód benne, Két sziv egy lenne, Boldog sorsban még tenne. 2. Nézz reám azon szemekkel, Gyújtogass azon tüzekkel, Kik most is kegyessek, Szikráznak s fényessek, S még küszkednek szivemmel. Talán csak szinre vagy olly szemérmetes, Mint ha nem vólnál velem isméretes. Jó az okoss szin, Noha titkos kin, De légyen mértékletes. 3. Noha bár van vas szivemen, De még is nincs reménnyemen, - Szabad még szeretnem, Tisztán s szüzen égnem, Mérget s mézet izlenem; Lehet még ollyan csillag, az ki vezér, Vízzé nem válik az igaz régi vér: Azért még élek, Titkon reménlek, Még tégedet szemléllek. 4. Az fatum ámbár kegyetlen, A várás kinoz szüntelen, Igér s hizelkedik, Majd majd teljessedik, Azzal biztat képtelen; De én magamban csak azt föltettem, Olly lesz halálom az mint vólt életem, Szivem nem kér bért, Bár ont érted vért, Veled mindent jóra ért. LIII. GAZ CZICZERKÉM... `Ennek notája mint: szép Cziczerkém, de értelme ellenkezõ` 1. Gaz Cziczerkém! Koszos birkém! Tõled már távoztam; Bár szerelmet, Vidám kedvet, Valaha koldúltam; Czo ki, czo ki szívem! Marsch, marsch hamis lelkem! Púff, púff üssed! Ne kéméljed! Régen azt akartam. 2. Rosz Cziczerkém, Te vad birkém, Tarts meg gyapjacskádat; Más emlõdbül, Kevert tejdbül Nyomja sajtocskádat; Én már nem õrizlek, Farkastúl nem mentlek, Sem öblömbül Sem keblembül Jászlodban nem tészlek. 3. Bár pásztorok, Sok juhászok Érted ellenkeztek, Irígylettek, S tõrt vetettek, Sokakat igértek; De már nem vagy, mint hó, Sovány, koszos s régi jó, - Eb ne kérjen, Eb ne nyerjen, Eladlak mindennek. 4. Hamis birkém Röst Cziczerkém Tudom édesgettek, Szerecsenyek S czigányképek Érted könyörögtek: De azt már nevettem, Ha, ha! megvetettem, Boszúságra, S titkos truczra Kiadtak s megkértek. 5. Sem pásztorra Sem juhászra Szegény nem akadtál; Ebnek orra Az asztalra Érjen, nem akarták. Sok ebek morognak Ha egy csontot rágnak, Heja huja Szél elfújja, Azért javaslották. 6. Van Koridon Most is otthon A ki piszkálódott; Hogy ott legelj, S kedvet nevelj Titkon ólálkodott: Azért másra bizta, Maga légyen tiszta; Vagy menyecske Mint búss föcske Azért igy hóditott. LIV. ÁMBÁR TÜZ, VIZ KÖZT VAN... 1. Ámbár tüz, viz közt van Én búss szerelmem, Igy bajt vivok kinos szivemmel; Nyughatatlan tündér És vak reménségem, Mert habozik nagyon kétséggel; De mégis szenved, Bár heában eped, Édes, Kegyes, Ékes, Szép személyedért! Tür és gyötrõdik Búsúl és törõdik Azért, Mért? Semmiért, szivedért. 2. Nincs sebhelye már sok Számos fájdalminak, Nincs már módja tovább élhessen; Nincs szünetje tenger Bokros bánatjinak, Ennek vége hogyan lehessen; Habár ez úgy lén, Illy sorsban szegén Bággyad, Lankad S árad Végsõ könyveivel. Gyilkos tyránna! Ah, ki kivánna? Igy bánsz, Nem szánsz, Mit hánsz szememre? 3. Ne bánjad, mint hattyú, Ha végórám elõtt, Ha éneklek és igy kesergek, Ha kinos és elszánt Nagy affectusimtól Desperálok s éppen elégek; Isten! melly nehéz Az arany, ha lesz réz, Ha az Igaz, Mint gaz Igy hal s megvettetik; Ingyen halálra, Illy sententiára Szörnyen, Könnyen Igy itéltetik! 4. Ah miképp élsz, S vallyon valld, hogy ha nem félsz Az villámló igaz egektül? Ha bár tüz vagy S mint láng is igy emésztesz. Az nyilas emésztõ tüzektül? Hány szivek átkoznak, Éretted meghalnak, Bérek, Vérek Néked Nyájas áldozatok: Mégis egyszer kérlek, S utolszor nevezlek: »Nagy sziv, Légy hiv!« Már nem szólhatok. LV. ARGUS UGYAN NEM VAGYOK... 1. Argus ugyan nem vagyok, De két szemmel jól látok, Ámbár vak a tüzszerelem, Boldog vagyok, nem bánt engem, Vak után nem indúlok, Igy verembe nem húllok. 2. Ha másokat vizsgálok, Szánom s majd elájúlok, Ennek, látom, nincs nyugalma, Annak pedig hosszú álma, Emez - szenved árnyékért, És ez - épen semmiért. 3. Ki elégszik reménynyel, Ki csalárd tekintettel, Kire ha néz a sandal szem, Azt sem tudja, úgy-e vagy nem, Arra int, itt mosolyog, Melly nagy kinok ollyanok! 4. Némely ingad, mint a szél, Másik csak mesét beszél, Ez hitt szivét contemnálja, Amaz félti s confundálja, Isten mentsen ezektül, Mást várok én egektül! 5. Van némellyben ollyan tüz, Hogy szivére mindent füz, Mindenkinek mert tetszeni És akarná, s kedveskedni; De két úrnak szolgálni Nehéz, és contentálni. 6. Az igaz s hiv szeretet Soha társat nem szeret, Úgy gondolom, nem próbáltam, De másoktúl ezt hallottam; Bizony én is úgy vólnék, Ha valaha szeretnék. 7. Vólt ugyan indúlatom, Igaz és hiv szándékom, Egyhez fogok hogy hódúlni, Szüz szivembül leborúlni: Úgy is nem lesz viz a vér, De nincs benne igaz ér. 8. Szökött rab habár vagyok, Csakugyan szabad vagyok, Égett gyermek fél a tüztül, Szikrátúl s csak még a füsttül, Félek a vascsörgéstül, Nem hogy a rabinségtül. 9. Okát ugyan nem adom, Senkinek is nem mondom, Csak magamban eltitkolom, Szivem latjában fontolom, Csak távúlrúl mutatom, Kitalálja, gondolom. 10. Egy kevéssé hosszabban, Hogy irtam és bátrabban, Megbocsáss, hogy ha vétettem, Róla bizony nem tehettem, Nem akarat, más egyéb Vitt rá, - az kintelenség. LVI. AH MIT KINZASZ ENGEM, ÓH KEGYETLEN! 1. Ah mit kinzasz engem, óh kegyetlen! Hét fájdalmat okozsz szüntelen, Látod, hozzád vagyok engedelmes, S tüzben majd elégek, olly szerelmes; Kérlek tégedet, Ismérd hivedet, Ne légy változásban állandó. 2. Nincs már bennem helye kétségnek, Mert ezer próbákat mutattam; Látod, hogy kész vagyok mindenekre Megesküdtem néked istenekre, - Azért légy kegyes, Vagy sírban temess, Itéld meg, nékem melly keserves! 3. Néked hagyok minden szabadságot, Engedj csak nékem rabnak lenni; Légyen bár örökös vas szivemen, Lánczbékó is édes reménnyemen; Ezek nem nagyok, Erre kész vagyok, Mind halálig csak igy maradok. 4. Azért engeszteljed kõszivedet, Légy egyszer mint viasz hajlandó; Megérdemli illy nagy szenvedésem, Halálos türésem, esküvésem; - Benned reménlek, Nagyon szeretlek, Veled halok és élek! LVII. NINCS RENDESSEBB MULATSÁG... 1. Nincs rendessebb mulatság, Mint az szines barátság, Mivel az sem szerelmesség, Sem pediglen nem gyülölség: Nehéz is kimondani, Mindkettõbül valami. 2. Magamnak köll nevetnem, Ha kivel igy köll élnem; Noha nékem nem szokásom, Hiv én minden pillantásom, Ohajtásim igazak, Fogadásim is azok. 3. Mint az, ki néz tükörben, Magát látja csak ebben, Én is vagyok mert kintelen, Ha mást látok, hogy hívtelen; Bánom, hogy meg köll lenni, Egy mértékkel fizetni. 4. Boldog Isten, azt kérem, Mit köllött még megérnem! Azt gondoltam, lehetetlen, Szines szivet, hogy szintelen: De igazán próbáltam, Magamrúl tapasztaltam. 5. Elõbb hittem, tüz hogy jég, Földé lészen az kék ég, Minden csillag eloltódik, Egész tenger kiszáradik: Mint szived csak habozzék, Nem hogy igy megváltozzék. 6. Csuda, könyved nem csordúl, Hiv hozzád, ha igy borúl, Azért is vagy olly mint márvány, Mert szines vagy, mint szivárvány: De megbánod véletlen', Reménlem és itélem. 7. Én magamnak nem irok, Nem könyvezem, nem sirok, De másokat mivel szánom, Szegényeket nagyon bánom: Megbocsásd, ezt miveltem, Néked úgy sem születtem. 8. Egy pillantást nem nyertem, Soha jó szót sem vettem, Titkon ugyan elszenvedtem, És magamban emésztettem; Legyen azért végsõ szó: Szines lélek, addio! LVIII. EN BABÁCSKÁM, NYILT RÓZSÁCSKÁM... `Nótája: szép Cziczerkém... ` 1. Én babácskám, Nyilt rózsácskám, Éretted epedek; Töviseket, Hegyeseket Éretted szenvedek: Kukuk! én kukucskám! Had! had! én madárkám! Farsang farkán Csúsz a fa szán, Azért is szeretlek! 2. Én babácskám, Hiv foglyocskám, Én is foglyod vagyok; Irigyeid S ellenségid Mivel látod, nagyok: La, la, la! hadd légyen, Mégis véghez mégyen, Bár igy dúlnak, De elmúlnak, Végtére pirúlnak. 3. Azt gondolják, Majd megtudják, Mi vagyon közöttünk; Kitalálják, Fölóldozzák Ketten mit kötöttünk: Ha, ha! csak nevetség, Nem egyéb, csak kétség, Nem, nem szánják, Hanem bánják, Tõlek elpártúltunk. 4. Én babácskám, Alakocskám, Ne tartsunk ezektül, Hajócskánkra, Bárkácskánkra Habozó szelektül; Tiszták vagyunk, szivem, Tudja az ég, hivem, Rá, rá, fogd rá! Eb orokra Ne kössük, édessem. 5. Hozzám ne juss, Tõlem hogy fuss, Mondja az Tityrus; Másra szorúlj, Tõlem pártúlj, Mint ebnek mondja: kuss! Trucz, trucz csak azért is, Messe bármit ért is, Uj! ju! éljünk, És szeressünk, Tisztán csak azért is! Okossan LIX. VADNAK UGYAN VADNAK... 1. Vadnak ugyan vadnak Kaján irigyek, Az kik fujtogatnak Mint az mirigyek: De te vagy reménnyem, Állandó kegyesem, Én édessem! 2. Nincsen más mód benne, El köll szenvedni, Hogy két sziv egy lenne, Azért epedni; Rosz nyelvek szóllása, Gaz képmutatása, Ravasz tanácscsa. 3. Bátor gyászos légyen Tõled vállásom, Mert utánnad járni Soha szokásom; Lépre jön az madár, Ha vadász reá vár, Bizonyság Báár. 4. Nem tagadom, érted Hogy megváltoztam, Magamat éretted Igy megaláztam: Sokak csudájára, Másoknak trucczára Hozzád hódúltam. 5. Bizony csak nevetség Az kik itélnek, Tréfa nyájasságbúl Kettõnkrül vélnek, Hideg bennem az tüz, Mert vagy apácza szüz, Bármit hirdetnek. 6. Szenvedjünk egymásért, Isten meg nem vér, Hív ártatlanságunk Hív érdemet nyér: Megvallom, kedvellek, De hogy szeresselek, Próbát tõled kér. LX. HADD KÉSÉRTSEN, ÉDESGESSEN... 1. Hadd késértsen, édesgessen, Hizelkedjen reménség: Biztat, úgy lesz, és el sem vesz Érdeme, kiért szivem ég; Jutalma De nem, nem, nem! Nem, nem, nem Hiszek immár, Ámbár tûz, víz, jég, vas, Ércz halálomra jár, Átkozott szó az: bár, bár! 2. Az melly szivet porrá tettél, Meg kivánod gyujtani! Kit hamuvá elégettél, Újra föllobantani! Ah, távozzál kegyetlen, Istentelen! Ravasz, csalárd, hamis, Pogány és hitetlen, Orczátlan és szemtelen! 3. Még megbánod és megszánod Zokogva megsiratod, Hogy igy bántál s meg nem szántál, Gyászelmédben juttatod: Csak, csak légyen minden, Az mit föltettél, Csak csak gyülölj s megölj! Gyilkos mit követtél, Többet még sem hóditod! LXI. BÁRHA ELLENZENEK... 1. Bárha ellenzenek, Hogy téged szeretlek; De én aztat nem bánom, - Annál jobban kivánom. 2. Ezren ólálkodnak, Kémeket tartanak; De én azt csak nevetem, S igen könnyen megvetem. 3. Áskálódnak, bújnak Kigyókövet fújnak, Konkolyt hintnek közinkben: De nem ártnak szivünkben. 4. Ezek irigylenek, Azok pedig féltnek, Hazugsággal üldöznek, Kurva az anyja ezeknek. 5. Úgy szokott az lenni, Jónak véghez menni; Mert ki akar szeretni, Kell is annak szenvedni. 6. Ezek végét várom, Bár nyerek, bár károm, Megpróbálom, hiv Bárom! Szivem néked elzárom. 7. Bár sorsunk szomorú, S reményünk homorú, Irígyink ravasz örve Üdõvel lesz megtörve. 8. Szeret édes izet Medve lépes mézet; Ki hág uborkafára? Bizzák körmes macskára. 9. Bár némely goromba, Töretlen otromba, Truczra mind el köll türnyi, Préssel jó szõlõt szürni. 10. Jó dolga némelynek, Mint kalmár ebének; Van némelynek nagy gõzi, Még is konczát más fõzi. 11. Bár szórjam s rád hintsem Mindenemet, kincsem; De csak egy ennek czélja, Kemény szived aczélja! 12. Néked csak az héja, Hogy nem vagyok héja; Mert vagyok engedelmes, Soha sem gyõzedelmes. 13. Bagolynak sólyomja Van különös fia, Mint kakuknak más költi, Mégis fészkét bétölti. 14. Ez nyájasság s messe, Kiki fejtegesse; Én magamban titkolom, És, mint értem, gondolom. 15. Azért megvizsgálja, Bölcs ha kitalálja: Senki magára ne vegye És hallgasson s légyen vége. LXII. AZT GONDOLTAM, NINCS MÁR KÉTSÉG... 1. Azt gondoltam, nincs már kétség, Föllobbant az igaz hüség, S mind én bennem tisztán ég: De elolvadott fáklája, Meghûlt legkissebb szikrája, Vagyok szegény példája. 2. Mint az hajó, úgy habozom, Noha én mégsem változom, Meg is tisztán áldozom; Nincs is búss szívemnek czélja, Mert kemény szived aczélja, Nincs érdeme s jutalma. 3. Ah, mi haszna igy kinlódni, Mint hó naptúl elolvadni, S új új kinra születni; Csak remélni és úgy élni, Mindeneket csak csak vélni, Csak mesében szeretni. 4. Dobog szivem és szemem sir, Mert elõttem kész az gyászsír, Kiben hived temeted! Módi, látom, az álnokság, Kénnyen él az gaz ravaszság, Meghal az állandóság! 5. Eztet tõlem, ha kivántad, Végvoxomat ohajtottad, Én szivemet próbáltad; Azért magam' declárálom, Hogy megválom, ez nem álom, Szivem másnak ajánlom! LXIII. JAJ! MIT KINLÓDOM... 1. Jaj! mit kinlódom Érted olvadom, Árnyékért folyamodom! Mint tüz lángozom, Vérrel áldozom; Nincsen semmi jutalmom; Sok igéreted' Ingyen temeted, Ártatlan szenved hived; Mégis igaz vagyok, Ámbár ezek nagyok, - Lankadok. 2. Tenger habozik, S ámbár változik, De mégis partot igér; Szolgád kinlódik, Érted aggódik, De még remélni sem mér. Amor' példája, Szivem' bárkája Mint nyughatatlankodik; Nincs vezérfáklyája, Eltört vitorlyája Boritja. 3. Ha meg köll lenni, Nincs már mit tenni, Erõszakkal pártúlok; Van más több is szép, Nem mind lárva kép, Soha reád nem szorúlok; Tudjátok egek, Melly sebet szegek Állandó hiv szivembe! Verd meg oh nagy Isten, Miért olly kegyetlen Éltiben! 4. Actaeon módra Akadtam sorsra, Kell gyötrõdnöm azoktúl, Kiket szerettem, Magam szentöltem, Magam saját nyájomtúl. Többször nem érem, Igy fizesd bérem, Bizony szégyen, szemérem! De mégis megszánod, Meg siratod s bánod, Megérem - ` vagy:` Szerelmem! LXIV. BÁR TIED AZ DIADALOM... `Ad notam: Had késértsen, édesgessen` 1. Bár tied az diadalom, Mondják, hogy szerettelek, Harcz volt érted s viadalom, Csupán hogy ismértelek: Ah, ah, ah, ah, hagyján, Bárha ez úgy len is; Jaj türjük, szenvedjük, Bárha titkos kin is, Mégis truczra kedvellek! 2. Zárt pöcsétjit szüz szivünknek Véltek fölszakasztani, Lánczos frigyét vashitünknek Agyarkodtak bontani; Had, had, bátor ollykor Még meg is nevetnek, Szánom, nagyon bánom, Illyent elkövetnek: Még meg fogják siratni. 3. Irigy mérgek, gyilkos férgek, Titkon, mint szu emésztnek, Fullánkokkal, nyelvlangokkal Majd majd éppen elvesztnek; Te vagy szivem, hivem, Mégis, én édessem, Gyöngyöm, kincsem, fényem, Reményem, kegyessem: Vagy halál vagy életem! 4. Változással s kedvmulással Folynak el az esztendõk, Tõrrel, pörrel, vérrel, bérrel Az hiv szerelmes üdõk: Most bággyadok, hullok, Lankadok s borúlok, Most érted epedek, Égek és szenvedek, Fátum, hogy igy történnek! `vagy:` Most nehezek ezek S éppen kegyetlenek, Fatum, hogy igy történnek. LXV. KUKUKU, KUKUCSKÁM... 1. Kukuku, kukucskám! Szállj én hozzám madarkám! Szivem hozzád hódul, Ha lát, ugyan újúl, Készen vár már kalitkám. 2. Áj, áj, én reményem! Ne bánj vélem keménnyen, Áj, mint simogatlak, Sipocskámra hílak, Szelédülj hozzám, én kincsem! 3. No, no, no, ne siessél, Vagy szivemet is vidd el, Véled elrepûlök, Szárnyocskádra kelek, Tõled nem pártolok el! LXVI. TE ÁLLHATATLAN LÉLEK... 1. Te állhatatlan lélek, Árnyékodtúl is félek! Nincs már benned reményem, Bár gondoltam: vagy fényem; Jéggé vált már az tüz, Csalárd lárvád elüz, Te rád nem is szemlílek. 2. Minden dolgod már kétség, Ámbár szived majd elég, Rozsdát már nem szenvedhet Az régi hiv szeretet; Gyászsorsom ezt nyerte, Életem remete, Csak igy türöm, mig lehet! LXVII. SZENVEDÉSSEL S AZ ÜDÕVEL... 1. Szenvedéssel s az üdõvel Egeket meggyõztem, Ohajtásim s kivánságim' Tellyesitettem; Kit gyors fatum nem engedett, Rozsda s üdõ megemésztett, Nem kinoz már az kétség, Való lett az reménység: Mert szivem már gyúl és ég Kiben nem lesz vég. 2. Nehéz volt sok fullánk s nyil közt Lépes mézet nyerni, Halál, mirigy és irigy közt Az édeshez férnyi: De az kedves és édessebb, Kiért vérzett sok ezer seb, Kiért volt hét fájdalom, Kétség baj és siralom; De már mind örömre ujult, Mert hozzám hódult. 3. Az kit régen meggyûlöltem, És szivbûl üldöztem, Agyarkodtam s megvetettem Soha sem szerettem; Az egeknek planétája, Elvégzett sententiája Örökös rabságban tett, Szivemre békót vetett, Szivem neki rendeltetett, Társnak tétetett, Megesküdtetett. 4. Mivel mert minden hatalom Vagyon az egektül, Alázatos s engedelmes Szivem is ezektül; Bár életre, bár halálra Esik sorsom, hat- vagy vakra, Kész már szivem azokra, Jobb, akár balsorsokra: Ugy legyen! csak ezen ige Szerelmemnek vége. LXVIII. AZ MINT MEGMONDOTTAM, TÕLED PÁRTULOK... 1. Az mint megmondottam, Tõled pártulok, Miért megvallottam, Máshoz hódulok; Mert megszegted sok hitedet. Máshoz hódultál, El is törted nagy frigyedet Engem megcsaltál, Azért is hitetlen Tõlem távozzál! 2. Jégre irtad szíved, El is olvadott, Mint üveg eltörtél Gyarlón kinlódott; Bízvást azért minden szélre Ereszd szivedet, Bár étzakra avagy délre Mágneskövedet: Többször nem ellenzem, Töltsd bé kedvedet! 3. Én kakuk nem vagyok, Ugy bánj fészkemmel! Szivem nem kártyaszív, Jádzál szivemmel! Mint az kalmár hiv ebinek Az légyen bérem? Velem többször, hogy így bánjál Megbocsásd, kérem: Orczátlan csak pirúlj! Elég szemérem. 4. Ki aranyt nem ismer, Rezet kivánja, Mert tüznek próbáját Szenvednyi bánja; Kénnyén, kedvén akar élni, Mégis hiv lenni, Halálseb- és sérelemre Színes zsirt kenni Az sima fejekre Szarvakat tenni. 5. Én tudom, te érted Miket szenvedtem, Hány fényes csillagot Árnyékban tettem, Hány szenvedett és epedett Ravaszságodért, Epét, mérget és üldözést Szinességedért! Tündér reménységért És nem egyébért. 6. Elég légyen azért Kiért adtam bért, Ha más bár szivedhez Elõbb hozzá fért; Számot adok könnyen arrúl Az mit követtem, Vámot adok könnyen arrúl, Az mi kárt tettem, Ha csak tövist - rózsát Bizony nem szedtem. LXIX. AZÉRT BÁR ÜLDÖZTÉL... 1. Azért bár üldöztél, Hogy hívnek itéltél, Gondoltad, hogy annál kedvessebb Ha vérzik érted sok ezer seb: Kinokban mégis él. 2. Mivel már ismértél, Igy próbával éltél; Szabad voltál mivel szivemmel Jádzottál ides reményemmel, Mint hajó szelekkel. 3. Alázott s engedelmes Szivem, töredelmes, Bár próbálsz aranyot az tûzben Magnes az vasnak erejiben, Tisztul sziv ezekben. 4. Drága kincs, csak igy bánj, Érdemire megszánj; Hadd tudjam, hogy ezek csak színbûl Történnek és nem csalárd szívbûl És titkos hívségbûl. 5. Ezeket messében Panaszlom, röjtõben, Megbocsáss, hogy ha így könyvezem; Mert majd kétségben hogy nem estem, Kínteleníttettem. LXX. KI BÉBORÚLT AZ FÖLYHÕBEN... 1. Ki béborúlt az fölyhõben Megtért napom fénnye, Várás és nemjövis után Édes szivem kénnye; Az kit ingyen sem reméltem, S hogy megvetett, attul féltem, Most ölemben bággyadoz, Tûzszivemben lángadoz, Halálbul életet okoz, S mézet nyujt ahhoz. 2. Tekints reám és kegyelmezz Azon két szemekkel, Kik bajt vínak és küszködnek Az égi tüzekkel, Kikkel az szabad sziveket Rabbá teszed s az hiveket: Szólj hozzám olly igékkel, S tégy boldognak ezekkel; Contentáljad ohajtásim' S özvegy várásim'! 3. Mivel kisded s még mint viasz Igaz hogy hajlandó, Mint jó gyermek engedelmes, Érzem, az Cupido, Az kit mindenek üldöznek, Az kit gyilkosnak neveznek, Nem igaz, mert kegyelmes, Édes, kegyes, (Hív, édes és) szerelmes; Az kit soha nem gondoltam, Ugy tapasztaltam. 4. Talán nem egy, több irigyink Voltak, ugy gondolom, Bár titkoltad, kitalálnám, És titkon fontolom; Vizet a szomjuhozónak, Csontot az ebugatónak Azért nyujtsunk és vessünk, És igy bátran szeressünk: Meg is szánja hûségünket Az ég, szivünket! `Amen LXXI. BÁR ÉRTED SOKAN ITÉLNEK... 1. Bár érted sokan itélnek, Hogy társod legyek nevetnek: De azért mégis szeretlek, És soha el sem felejtlek. 2. Hogy hozzám páros bár nem vagy, Hogy te vagy kissebb és én nagy: Elég, két szivünk egyenlõ, Megmutatja az jövendõ. 3. Ha titkon ketten mosolygunk, És hiv szivvel nyájaskodunk, Majd mint az kigyók emésztnek, Irigy szivekkel elvesztnek. 4. Csudálják, hogy mit szeretünk Egymásban, hogy mit kedvellünk, Bátor, azzal ne gondoljunk, Azért is truczra szeressünk. 5. Öszveád minket Bari pap, Ki ezüst és aranyon kap, Lészen is uri võfényünk, Ki hiv reményünk és fényünk. 6. Nem is köll három hirdetés, Csak légyen pár tallérvetés, Kivántatik majd bõcsõcske Ha lesz egy páros gyermecske. 7. Nincsen is már más mód benne, Hogy két szivünk egygyé lenne: Hanem hogy szónknak megálljunk, Egymással éljünk és haljunk! 8. Mert az ki valakit szeret, Soká az nélkül nem lehet, Volna is egyszer ideje, Hogy lenne mellyednek teje. 9. Azért ha ámbár késõbben Adom tudtodra mesében, Add ki már végsõ voxodat, Ne kinozd tovább szolgádat! LXXII. HA KÕSZIVEM, MONDOD, HIVEM... 1. Ha kõszivem, mondod, hivem, Azért meg ne vettessem: Mert szived is szikla az is, Engedd, hogy megtörhessem; Magnest a vass idesgeti, Vizcsöpp követ meggyõzheti, - Próbált dolgok elõttem. 2. Nincsen száma, sokadalma, Kik ostromolják szivedet, Nincsen elme, ki' értelme Föltalálná kedvedet: Ez kétséges s már találja, Az reménli s nem számlálja Tündérszeretetedet, Szivárványos szivedet. 3. Bár kóstolva, ha kóstoltam Az Jónással kis mézet, De epével s sok méreggel Keseritted az izét: Most czukorral reméntettél, S mint gyászlépre édesgettél, S mint rabodat (foglodat) gyötröttél. 4. Lesz olly üdõ még jövendõ Ki boszút áll sziveden, Lesz állandó, nem hajlandó, Ki fog kapni hiveden; Egy rózsárul pók szí mérget S az mihecske lipes mézet, Ebbül kiki érthessen. 5. Még meglehet, véghez mehet, Kit magamban föltettem, Hogy melly tõrrel engem sértél Téged megöl helettem: Mert gyilkosnak az az béri Az vér vér' boszúját kéri, Mert ártatlan (szenvedtem) ölettem. 6. Elég legyen ennyi szigyen, Kit eddig is szenvedtem, Hogy' vexáltál és megcsaltál, Mégis mind megengedtem; Magamat igy megvetettem, És tenéked csak szentöltem, Utolszor ezt miveltem. LXXIII. BOLOND, KI SZENVED... 1. Bolond, ki szenved, És ollyan szivért eped, Ki nem állandó; Azért gyötrõdik És majd porrá törõdik, Szinre hajlandó; Kinek lárva élete, Van ideig kelete, Végre mulandó. 2. Szárnyon jár s röpül, Édesgetett és örül, Biztat az remény; Nemcsak arany fénylik, De agyag is tündöklik, Ha szolgál napfény: Nem minden ides szó jó, Melly megmar, mint az kigyó, Mégis sziv kemény 3. Ki szokott árnyékhoz Az fény tetszést nem okoz, Inkább ebben él; Ki örömest ingadoz, És mindenért lángadoz, Elég kevés szél; Hogy hasonlót csak szeret, És így minden mást megvet `vagy:` Ád illy gyarló mentséget, Illy gazt jóra vél. 4. Kinek van értelme, És magához szerelme, Kiván nagyobbra; Kiben van hüség, Mint szalmatüz ugy nem ég; Kiván nagy lángra; Kinek hamu szikrája, Volt tüze csak pazdorja, Akad reváncsra. 5. Bármint átkozza Magát és mást okozza, Nincsen hitele; Mondja, hogy õ szent És minden szeplõtül mentt, Ugy is van jele - `vagy:` Hir vele tele; Más is érti ezeket, Ki próbált sok sziveket, Nem gondol véle! LXXIV TE BÁR LÉGY HIV... 1. Te bár légy hiv, Mégis vagy nyiv, Ki emészti szivemet; Bár esküdjél És kedvezzél, Nem találod kedvemet: Mert az tüzet viznek mondod, Rád szorultam, azt gondolod, És hogy féltesz, tagadod. 2. Nem kis méreg Ollyan féreg, Az ki titkon halált nyujt. Pillantással Ohajtással Csalárd kötéllel megfújt; Erre sohajt s arra tekint, Ezt késérti és másra int, Igy mutat kétféle szint. 3. Ezt szorétja, S azt buritja Mint a szélvész az remént; Ezt késérti S másra érti, Árnyékra is a napfényt; Eztet, mondja, boldogétja, Aztot álnokul hódétja, Igy szerez sok ezer kint. 4. Igy figyelmezz, Ne kegyelmezz, Tovább nem is akarom; Csak gyilkos légy És sirban tégy; Magam is azt kivánom; Bátor, más sziv érted égjen, És halálos sebet szegjen, Nem irigylem s nem bánom. 5. Eztet végre! Én már többre Nem érkezem: bággyadok; Mert borullok, Földre hullok S mint az lámpás olvadok; Ezek végsõ ohajtásim S halálra vált bucsuzásim, Ezek hiv affectusim! LXXV. HOGY MEGSÉRTETTÉL... 1. Hogy megsértettél, Sebesitettél, Ne gondoljad, meggyõztél! Még meggyógyulok, És fölgyulladok, S mint phoenix megujulok; Az sebes vitéz Mind boszura néz, Bátor (`v.` Kész is) nála sziv es kéz. Magadat ne bizd el, Sziv keménységeddel, S engesztelj! 2. Légy kevély páva, Én pedig gyáva, De tüled mégsem félek; Az igaz hivség Ésegyügyüség Böcsöss, az hiv sziv s lélek; Elbiztad magad', És ne is tagadd, Hogy tenéked kedveztem; Hagyján! illy oltárnak, Ha csalárd bálvánnak Szentöltem. 3. Hajó háborog Büszkén tántorog, Még megemészti szél, víz, Addig fõzsz mérget S étetõ kérget, Még keserü lesz az iz; Ki lött tõrödben S más hív vérében Gyilkos szived táplálod: Vérrel elégedjél, S csak kegyetlenkedjél, Megbánod! 4. Jól meggondoljad, És megfontoljad, Ki gyilkosságod' czélja; Kérlek igy ne üzz, Van tapló és tüz, Másnak is van aczélla; Nem minden mérték Egyenlõ s érték, Nem minden sziv egyenlõ: Eztet ugy kedvelje, Mást meg ne ölje Te szived! - *** - |
|||