Willkommen bei Adobe GoLive 5

VERSTÁR' 98 -- a magyar líra klasszikusai

félszáz költõ összes verse

Teljes szövegû keresés ötven költõ mintegy tízezer versében

Ötórányi hanganyag: Latinovits Zoltán, Major Tamás,

Jordán Tamás, Galkó Balázs, Sebõ Ferenc

Kiadja az Arcanum Adatbázis

Megrendelhetõ:

Arcanum Adatbázis -- 1113 Budapest, Badacsonyi u. 14/b.

Telefon/fax: 1-185-4094

E-mail: arcadat@mail.matav.hu

Postacím: 1507 Budapest Pf. 99.

------------------------------------------------------------------

Faludi Ferenc összes költeménye

(1704-1799)

Forrás: Unikornis Kiadó, (1996)

TARTALOM:

ELSÕ KÖNYV

KISZTÕ ÉNEK

FELELÕ ÉNEK

TAVASZ

NÁDASDI

CHLORINDA

ADDIO!

SZERENCSE

TÜNDÉRKERT

UTRA VALÓ

TARKA MADÁR

A HAJNAL

NEM MIND VIGASÁG A VIGASÁG

ERDÕ

CUPIDO

SZAKÁCSÉNEK

PÁRAS ÉNEK

REMETE

PHYLLIS

NINCSEN NEVE

FORGANDÓ SZERENCSE

A PIPÁRUL

TAVASZI ÜDÕ

MÁSODIK KÖNYV

SZENT ISTVÁN KIRÁLYHOZ

SZENT IMRE HERCZEGRÜL

AZ UR JÉZUSHOZ

A FESZÜLETHEZ

A SZÜZ MÁRIÁHOZ

SZENT EMIDHEZ

HARMADIK KÖNYV

MÉLTÓSÁGOS GRÓF BATTHYÁNI LAJOSNAK

AZON MÉLTÓSÁGNAK NEVE NAPJÁRA

MÁRIA THERESIA KIRÁLYNÉ ASSZONYUNKHOZ

MÉLTÓSÁGOS VITÉZ GRÓF NÁDASDI FERENCZ HORVÁTORSZÁGI BÁNNAK

MÉLTÓSÁGOS GR. NICZKY GYÖRGY ÉS BATTHYÁNI XAVERIA KISASSZONY HÁZASSÁGA

ALKALMATOSSÁGÁVAL, MELY TÖRTÉNT A ROHONCZI VÁRBAN 1774-DIK ESZTENDÕBEN,

13. NOVEMB.

A TARCSAI SAVANYÓ VIZRÜL, MIKOR AZON KUTNAK FELÁLLÍTÁSA UTÁN A SZÁZADIK

ESZTENDEJÉT EMLEGETTÜK. 1775-BEN

MÉLTÓSÁGOS SZILY JÁNOS URNAK, SZOMBATHELYI ELSÖ ÉRDEMES PÜSPÖKNEK, MIKOR

AZON PÜSPÖKSÉGBE BÉÁLLOTT, 1777. ESZTENDÖBEN

BUCSUZÓ ÉNEK

NEGYEDIK KÖNYV PÁSZTORI KÖLTEMÉNYEK

MÉLTÓSÁGOS GRÓF FEKETE GYÖRGYNEK, MIKOR ORSZÁGUNK BIRÁJA LETT

ECLOGA 1-MA

ECLOGA 2-DA Pásztori versek

ECLOGA 3-TIA Pásztori versek

ECLOGA 4-TA Pásztori versek

ECLOGA 5-TA Pásztori versek

ECLOGA 6-TA Pásztori versek

FÜGGELÉK

NEM SZERETEM, NEM GYÜLÖLÖM...

FELFUVALKODOTTNAK MEGFORDÚLT SZERENCSÉJE

A MEGFORDÚLT SZERENCSÉN VALÓ EPEKEDÉS

AZ ÚJDON ÚJ POLITZIA

---------------------------------------------------------------------

ELSÕ KÖNYV

VILÁGI DALOK

KISZTÕ ÉNEK

ODA PROVOCANS

1.Uri nemzet eredete,

Deli, jeles, ép termete,

Gyöngyös, köves szép ruhája,

Ruhájánál szebb arczája;

De mit használ, ha hamis?

2.Szeme kökény, csillag fénye,

Amor csuda épitménye,

Tüzet lobbant pillantása,

Mint az egek villámlása,

De mit használ, ha hamis?

3.Alabastrom fejér nyaka,

Piros rózsát nyit ajaka,

Sima márvány piczin álla,

Tiszta hónál tisztább válla,

De mit használ, ha hamis?

4.Pindus hegyén szebb verseket

Nem mondanak, énekeket,

Mint mikor õ torkát nyitja

És hárfáját meginditja;

De mit használ, ha hamis?

5.Szép mikor varr, szép mikor ir,

Szép, ha nevet, szép mikor sir,

Szép, mikor ül, szép mikor áll,

Jól hajt térdet, czifrán sétál,

De mit használ, ha hamis?

6.Tréfás, nyájas, hizelkedõ,

Bátor, vidám, kedveskedõ,

Sokkal biztat mosolgása,

Tellyes tárház ajánlása,

De mit használ, ha hamis?

FELELÕ ÉNEK

ODA RESPONDENS

1. Hires fõrend nemzetében,

Nincsen hiba termetében,

Jól hordozták, jól nevelték,

Vólt is okok hogy kedvelték;

De nem tetszik, tudom mért!

2. Tiszta szeme s ábrázatja,

Téjbe mártott arczallatja,

Hol rózsák is elmulatnak,

S egybekevert szint mutatnak;

De nem tetszik, tudom mért!

3. Magossan költ nagy homloka,

Sugár cedrus ép dereka,

Vállát veri szög hajával,

Hajnal hasad ajakával;

De nem tetszik, tudom mért!

4. Lovát Márs ugy nem ugratja,

Jobban mint õ nem forgatja,

Mint az evet felültében,

Meg sem mozdul lágy nyergében;

De nem tetszik, tudom mért!

5. Tánczos, elmés, emberséges,

Törvénytudó, mesterséges,

Jámbor, józan, mértékletes,

Mesterséges, kellemetes;

De nem tetszik, tudom mért!

6. Kedv-legelõ nyájassága,

Sziv-ébresztõ vidámsága,

Teljes öröm barátsága,

Paradicsom társasága;

De nem tetszik, tudom mért:

Mert hamisnak mond, azért!

TAVASZ

1. Királyi mulatság erdõkben sétálni,

Árnyékos utczáin fel s alá járkálni,

Fülemile éneklésén,

Gyönge szellõk legyezésén

Örömét nevelni,

Kedve szerint élni.

2. Az ócsó nyulakat bokorbul kiverni,

Fiatal madárkák fészkét felkeverni,

Hegyet-völgyet megkerülni,

Friss források mellett ülni,

Ebédre megtérni,

Jó lakáshoz férni.

3. A sötét gondokat magos szegre tenni,

Feladott étkekbül jóizüen enni,

Enni, meg nem csömörleni,

Közbe vigan beszélleni

Friss borokat inni,

A vizet dicsirni.

4. Eszem-iszom után könyökére dülni,

Egy fél órácskáig álomba merülni;

Könnyü testtel felserkenni,

Holmi dolgán általmenni,

Nagy labdát ugratni,

Játékkal mulatni.

5. Diana udvarát megint látogatni,

Ernyõs sátoriban mint regvel mulatni,

A kakukkal szerencséjét

Megpróbálni jövendõjét,

Hegyek ellen állni,

Ekhóval tréfálni.

6. Pintyõke sirását, galambnak nyögését,

A játékos rigók hangos fütyülését,

Gerliczéknek busulásit,

Társak után bujdosásit

Szemre, fülre venni,

Más gonddal nem lenni.

7. Erdõkbül kimenni mezõk térségére,

A lenyugvó napnak nézni szekerére,

Pásztor után sétálgatni,

Musicáját meghallgatni,

Corydon dudáját,

Mopsus furugláját.

8. Görbe trombitákat otthon fuvattatni,

Vacsora után is nyugtig igy mulatni:

Ugy-e pajtás, megpróbáltad,

A mint mondám, ugy találtad:

Királyi mulatság,

Ártatlan bolondság.

NÁDASDI

1. Rettentõ Mársnak fajzati,

Ti bátor seregek!

Bellona igaz magzati,

Jól vitézkedtetek:

Meggyõztük burgus kölykeit,

Fejünkre eskütt ölveit,

Már dicsekedjetek,

Már dicsekedjetek!

2. Megvertük kevély táborát,

Vágtuk mint barmokat,

Letéptük sürü sátorát,

Raktunk testhalmokat,

Gázoltuk büdös véreket

És kikergettük lelkeket,

Kin örvendezzetek,

Kin örvendezzetek!

3. Elnyertük Schweidniz várait,

Villám pattantyuit,

Boroszló tornyos falait,

Mennydörgõ álgyuit;

Rabszijra füztük emberét,

Prédára adtuk mindenét,

Istent dicsirjetek,

Istent dicsirjetek.

4. Mondjon az egész táborunk

Hál'adó éneket,

Puskánk, álgyunk, puskaporunk

Hasitson egeket.

Forgassunk nagy poharakat,

Igyunk Te Deum-borokat;

Nékem is töltsetek,

Nékem is töltsetek!

5. Uj lármát hallok fiaim,

Uj erõ üt reánk!

Menjünk elejbe bajnakim,

Rivadjon trombitánk.

Ujitsunk rajtok sebeket,

Rágjuk apróra sziveket;

Megyek: kövessetek,

Megyek: kövessetek!

CHLORINDA

1. Gyenge Chlorinda

Hüs kikeletben,

Egy szép ligetben

Fel s alá jár.

Siess Dorindo,

Szivét epesztve,

Kezét terjesztve

Csak reád vár.

2. Megjött Dorindo:

Egy kiss bokorban

Hajnali korban

Leültek már.

Nyugszik Dorindo,

Igen sietett,

Sokat igetett,

Hallgat a pár.

3. Kezdi Chlorinda:

Pásztor, hol jártál?

Kivel tréfáltál?

Engem el-hadsz!

Hamis Dorindo!

Mintha nem tudnám,

És tapasztalnám,

Mással mulatsz.

4. Ne hidd Chlorinda,

Mezei nymphám,

Édes báránykám,

Mert ez a sziv

-- Esküszem Pánra,

A nagy istenre,

Égre, tengerre --

Te hozzád hiv!

5. Lator Dorindo,

Ott a fenyõsben,

Vagy a füzesben,

-- Nem tudod már? --

Idegen társsal

Eperjet szedtél

Vigan nevettél,

Csak tagadd bár!

6. Nem ugy Chlorinda:

Kivel sétáltam,

A kit imádtam,

Nem földi kép;

Hanem istenség,

Nagyobb náladnál,

Szentebb náladnál,

De nem olly szép!

7. A szüz Dianna

Vadat kergetvén,

Sokat megejtvén

Egy kanhoz lõtt;

Aztot nyomozván

Az erdõt járta,

Fel nem találta,

Én hozzám jött.

8. Ha ugy van, pásztor,

Igen követlek,

Megint szeretlek,

Mint hû nymphád;

Keljünk Dorindo;

A nyájt elhagytam,

Sokat mulattam,

Isten hozzád!

ADDIO!

1. Köszönöm, hogy hamis voltál,

Mert lánczamrul leóldottál.

Eddig gondban, kinban éltem,

Hogy hivem vagy, mig azt véltem,

Fáradt szivem, pihenj már,

Veszteséged semmi kár.

2. De hitetlen, állhatatlan!

Tovább ne légy alkalmatlan.

Tudva vagyon álnokságad,

Azért nem kell barátságad!

Ne a kosár, vidd veled,

Benne abschid-leveled.

SZERENCSE

1. A szerencse változásin

Tanult elme nem indul,

Ide s oda rándulásin

Nem sértõdik, nem mozdul.

Csak ugy nézi csuf játékát,

Mint a forgó karikát,

Csak ugy nézi csuf játékát,

Mint a forgó karikát.

2. Ma hiteget, hizelkedik,

Szárnyán visel, fenn hordoz;

Hólnap megint mérgeskedik,

Bosszuságot, gondot hoz.

Rád szegezi kész táborát,

S meg felszedi sátorát,

Rád szegezi kész táborát,

S meg felszedi sátorát.

3. Ma felbillent elsõ fokra,

Ápolgat és mosolog,

Kebelébe ragad csókra,

-- Már megbánta, tébolog.

Nálad tölti ebéd korát,

Másutt eszik vacsorát,

Nálad tölti ebéd korát,

Másutt eszik vacsorát.

4. Csak árulás biztatása,

Tárházokkal ha imád;

Öröm-üröm ajánlása:

Visszarántja, a mit ád.

Szerencsére csak ugy tekints:

Ajándékja álomkincs --

Szerencsére csak ugy tekints:

Ajándékja álomkincs.

5. Kopasz, bénna és vak jószág,

Agyarkodó, fondorló;

Felkendõzött, aggótt óság,

Nyughatatlan kóborló.

A szerencsét jól megismérd,

S a mint szolgált, ugy dicsird --

A szerencsét jól megismird,

S a mint szolgált, ugy dicsird.

TÜNDÉRKERT

1. Mélly álmambul felserkentem,

A hajnal már felpirult,

Egy virágas kertnek mentem,

A harmattal megújult.

2. Láttam, miként bontogatja

Az éj setét sátorát.

`Luna` asszony mint oszlatja

A csillagok táborát.

3. Csudát mondok. A virágok,

`Flora` szines magzati,

Vetemények, gyümölcs-ágok,

`Pomonának` rajzati

4. Nyájaskodtak és tréfáltak,

Minden falat megörült.

Ugrándoztak, lejtõt jártak,

Mig a zephyr-szél fütyült.

5. A nárcissus hyacinttal,

Ruta, kapor, pipacs, mák,

Majorán a rozmarinnal

Bársonyvirág, violák

6. Egymás derekába kapnak,

Megforgatják társakat;

A többinek példát adnak,

Kik kéméllik talpakat.

7. A gyöngyvirág alig kezdi,

Máris a tüskébe hág,

Sebbe esvén, el is végzi,

Szánja sok virágos ág.

8. A napvirág jön utánna,

Fejet hajtván, elõlép,

Hogy páratlan, igen bánja,

Tiszteli az egész nép.

9. Liliom is nagy csendessen

Hozza mosdott fiait,

Merevenen, de rendessen

Rakogatja inait.

10. A Rosa még most õltözik

Fitogatja kebelét,

Festõ füvel meg kendõzik,

Csinosgatja levelét.

11. Fut a szegfû, mert érkezik,

Félti tarka homlokát,

Most is arrul emlékezik,

Hogy megszurta oldalát.

12. Nyomában a bokros puszpán,

Ingatj a zöld ágait,

Sok szinben jön a tulipán,

Nézik gyönge tagjait.

13. Egy szép virág a kökörcsén,

Néha hires gyermek vólt,

Elájulván, el is esvén

A lejtõ közt majd meghólt.

14. Eztet Venus elragadta,

Csak õ tudja, hová lett,

Talán orvosának adta,

Egyszer már felélledett.

15. Csengõvirág van nyomában,

Késéri a százszorszép,

Rendes egy pár õ magában,

`Flora` elõtt kedves kép.

16. Ezek térdet, fejet hajtván,

Megtisztelik párjakat;

Mosologva kezet adván

Czifrán rakják lábakat.

17. Tüskebokor az egressel

Nagy nehezen táncra kélt,

Távul jártak két lépéssel,

Egyik a másiktul félt.

18. Egyszer-kétszer ölbe kapván

Megvérezték magokat,

Az útifû tapogatván

Meggyógyittá azokat.

19. A kalapos gomba magán

Vezet sok pór sereget,

Forgolódik virgoncz talpán,

Hippet, hoppot emleget.

20. Répa, retek csingolódnak,

Tök és dinnye hasan jár,

Az ugorkák forgolódnak,

Kiki mohón lejtõt vár.

21. Menta, Pluto szolgálója,

Nyughatatlan rossz leány,

Mindenkinek udvarlója,

A borsókra fittyet hány.

22. Nem türhetik, poznájakkal

Ide oda kergetik,

Lövöldözik zöld magokkal,

Ezt a babok nevetik.

23. A kápaszták otthon hagyták

Redõs nagy szoknyájokat

És fejenként elosztották

Jó friss tánczra magokat.

24. De keveset mulathattak,

Rut forgó szél indula,

A többivel elszaladtak, --

Csak álom volt, elmula.

UTRA VALÓ

1. Ne maraszszuk, elmehet,

A mint tetszik, ugy vehet

A faképtül végbucsut,

Elõtte az országut!

2. Hajdi! elment jó korán,

Éjfél után szaporán.

A kakas is megörült,

Vigan szóllott, hogy felült.

3. Minden lova rugjon fel,

A rudszege hulljon el,

Repedjen a gyeplõ-szij,

Pinczetokja folyjon ki.

4. A forgószél kergesse,

Zápor esõ vezesse,

Igen finom ember vólt,

Jó hogy tõlünk elpatkólt!

TARKA MADÁR

1. Egy kis tarka madár vig kedvében

Egy gyümölcsös kertnek ment reptében.

Ha én tarka madár vólnék,

Én is veled elrepûlnék

Tarka madár!

2. A kis tarka madár ott akadott,

Mert két lépvesszõcske közt ragadott.

Ha én tarka madár vólnék,

Soha veled nem repûlnék,

Tarka madár!

3. A kis tarka madárt kézre kapták,

Nem bántották, szépen ápolgatták.

Ha én tarka madár vólnék,

Mégis veled elrepûlnék,

Tarka madár!

4. A kis tarka madárt, jaj, fogságba,

Szorossan bezárták kalitkába!

Ha én tarka madár vólnék,

Soha veled nem repûlnék,

Tarka madár!

5. A kis tarka madárt jól tartották,

Czukor falatokkal meghizlalták.

Ha én tarka madár vólnék,

Mégis veled elrepûlnék,

Tarka madár!

6. A kis tarka madárt kifosztották

Tarka tollaibul, nyársra vonták.

Ha én tarka madár vólnék,

Soha veled nem repûlnék,

Tarka madár!

A HAJNAL

1. A szép hajnal mihelyt hasad,

Mindenek megujulnak,

A setétség gyorsan szalad,

Erdõk megvidámulnak,

2. A madárkák felserkennek,

Rázogatják szárnyokot;

Éneklésre készülgetnek,

Próbálgatják torkokot.

3. Harmatgyöngyét hullogatja

Arany haja szálain;

S aranyhaját lobogtatja

Alabastrom vállain.

4. Piros rózsák mosolyognak,

Kinyitják kebeleket,

Rozmarintok illatoznak,

Újítják leveleket.

5. Vannak gondban a pókocskák,

Hállójokat sétálják,

Hol megszakadt, foltozgatják,

Legyek utját elállják.

6. Prédát várnak, lesben állnak,

Fúlánkokot készitnek;

Fia vagy, légy! a halálnak,

Ha hállóba keritnek.

7. Madarászok lépvesszõkkel

Rakják készült fájokot;

Gunnyójokban mesterséggel

Fújják csalárd sípjokot.

8. Jön a rigó, harkály, szarka,

Felzendül a tollas nép.

Mátyás kiált, oda farka;

Sok baglyokat fog a lép.

9. Bús gerlicze vesztett társát

Felkeresni útnak megy;

Zokog, sírja árva sorsát,

Nyögésétül zeng a hegy,

10. Fáradságát nem sajnálja,

Erdõt, bérczet megkerül,

Méglen himét feltalálja,

Zöld ágakra le nem ül.

11. Kelj fel, pásztor! hull a harmat,

Hinti hajnal gyöngyeit.

Siet pásztor, szakaszt álmat,

Hágja hegyek teteit.

12. Juhocskái vigan járják

A harmatos völgyeket;

A mezõköt beretválják

És nevelik tölgyöket.

13. Nyúlacskák is kibaktatnak

Tavaszi vetésekbül,

A szarvasok ugrándoznak

A friss forrásvizekrül.

14. Erdõ szélén farkas kullog,

Husra feni fogait,

Barlangjában medve morog,

És szoptatja kölkeit.

15. Már a réczék sem alusznak,

Usznak a patakokon.

A parasztok hason másznak,

Vigyáznak a partokon.

16. Ha puskájok szerencsét hoz,

Vigassággal megtérnek,

Napkeletkor tiszttartóhoz

Bátrabban bemehetnek.

17. Úthoz fognak szarándokok

A hajnali hívesben,

Izzadoznak a kovácsok

Homlokig a mûhelyben.

18. Elmélkednek a deákok

Irnak, törik fejeket.

Félnek, netán preczeptorok

Megszegdelje bõröket.

19. De már a nap a tengerrül

Emelgeti szekerét.

A hajnal is az egekrül

Elinditja kerekét.

20. Napkeletkor egyéb dolgok

Fárasztják embereket.

Versirásban kik boldogok,

Megmondhatj ák ezeket.

NEM MIND VIGASÁG A VIGASÁG

1. Azon senki ne épitsen,

Hogy engem lát vigadni,

Mert örömet, a hol nincsen,

Néha lehet mutatni.

2. Hogyha olykor talál érni

Örömnek holmi gõze,

Másnak, okát nem kell kérni,

Mert ahhoz semmi köze.

3. Vidám legyek, vagy kedvetlen:

Senki arrul nem tehet,

Indulatom szemlélhetlen;

Napvilágra nem kelhet.

4. Mert örömemnek ösztönét

Valaminthogy titkolom,

Úgy bánatom eredetét

Másoknak nem panaszlom.

5. Ebben s abban volt már részem,

Még a szerencse hagyta,

Bút s örömet érzett szivem,

Tudja, a ki próbálta.

6. De már lelkem eztet, aztot

Okosan viselheti,

A ki mihez hozzá szokott,

Aztat könnyen türheti.

ERDÕ

1. Magos hegyek, szelíd erdõk,

Pán Istennek sátora,

Hantos halmok, hives ernyõk,

Diánának udvara!

2. Szüz nympháknak vig utczái!

Ugy tetszik, hogy újulok,

Dryadesek palotái,

Ha hozzátok járulok.

3. Itt a Hajnal gyengén festi

Az erdõknek tetejét,

Jön a Flóra és éleszti

A virágok mezejét.

4. Jön a harmat, alig várja,

Sylvanusnak völgyeit

Gyenge lábbal hogy megjárja,

És elhintse gyöngyeit.

5. Pan megfujja trombitáját

Echo néki válaszol,

Viszik szelek ily postáját:

Kelj fel, a ki aluszol.

6. Erre kiki meleg ágyát

Elfelejti, talpra kél,

Oda rugja nyoszolyáját,

És az egész erdõ él.

7. Támad a nap uj sugárral,

Hegyet völgyet vidámit.

Közli magát fél világgal,

Szárnyas népben kedvet nyitt.

8. A madárkák megörülnek,

Ellepik az ágakat,

Him és nõstény öszveûlnek,

Énekelik álmakat.

9. Ásit Faunus és nyujtózik

Rut torháját kiveti,

Gubás testén vakaródzik,

Csufos álmát neveti.

10. Satyrusok napaeáknak

Szép jó regvelt mondanak;

Hizelkednek a nympháknak,

Mosdóvizet hordanak.

11. Feji Phyllis tejes nyájját,

És a völgynek vezeti,

Tityrus is õ csordáját

Gondos kézzel kergeti.

12. Együtt járják a berkeket,

Elbeszéllik kárakat,

Emlegetik szerelmeket,

És tegnapi tánczakat.

13. Siet Phoebus és szekerét

Másra bizza, ide tér;

Egen hagyja fényes székét,

Az erdõktül szállást kér.

14. Itt van huga személlyében,

Sétálja az utakat,

Arany puzdra van kezében,

Nyilazza a vadakat.

15. Fut a szarvas, vadkan iget,

Rókák féltik farkokat,

Sok a hajtó, zeng a liget,

Hull sok drága dám-falat.

16. Megpihenvén ebéd után,

Sereggel a vadász nép

Egy szép gyöngyvirágos utczán

Uj játékra öszve lép.

17. Itt van Daphnis, itt van Faunus,

Sok bozontos satyrus,

Sok sipossal jön Sylvanus,

Pásztorokkal Tityrus.

18. Látszanak sok friss napaeák,

Pásztorokat nézgetik,

Utánnak más gyenge nymphák

Kik magokat kelletik.

19. Elkeverve öszve kapnak,

Jól rángatják inakat,

Hol egymástul elszaladnak,

S magán ropják tánczakat.

20. A vig nymphák elbujkálnak,

Satyrusok keresik,

A kit bennek feltalálnak,

Tenyerekkel megszedik.

21. Dryadesek pásztorokkal

Himbáltatják magokat,

Szép virágos bokrétákkal,

Kifüzetvén azokat.

22. Satyrusok megverdõdnek,

Tépik egymás szakállát,

Kis szarvakkal öklelõdnek,

Hogy elnyerjék a pállyát.

23. Igy járják az erdõ dolgát,

Ide semmi gond nem fér,

Itt találja nyugodalmát,

A kit bú és bánat vér.

24. Isten hozzád váras azért,

Bóldog a ki ide tér,

Mulatságért, vig óráért

Senki vámat itt nem kér.

CUPIDO

RUSTICUS POÉTA

1. R. Ki légyen Cupido, eddig nem tudhattam,

Noha õ felõle már sokat hallottam,

Kárhozzák, dicsirik; ki nagy ember lehet!

Széles e világon mert nagy csudákat tett.

2. P. Ne mondd nagy embernek: gyermek, piczin falat,

Nincs nálánál latrabb a kerék ég alatt,

Szárnyas, ives, fáklás, mind a két szemén vak,

Ruhátlan, bujdosó, káras tüzeket rak!

3. R. Ha ily': rossz anyja vólt, mostohán nevelte,

A tüzet kezébül hogy el nem emelte,

Nem gyermeknek való a fegyver és a tüz,

S minthogy ruhátlan jár, ritka dolog, ha szüz.

4. P. A mig a ficzkónak szárnyát ki nem tépik,

Sokfelé elrepdez, mindenütt bélépik,

Fecskefészkeket rak, aprósodik a ház,

A patvar irtsa ki, egy szó annyi mint száz.

SZAKÁCSÉNEK

1. A szakácsnak jól van dolga,

Télen, nyáron könnyen él.

Ur a szakács és nem szolga,

Mikor tetszik, akkor kél.

Mindjárt vannak udvarlói,

Szép jó regvelt mondanak,

Hizelkednek szolgálói,

Mosdó vizet hordanak.

2. Tiszta kötént vesz magára,

Hármas kés van óldalán,

Bécsi aczél pántlikára

Szépen függ a potrohán,

Hálósüveg van a fején,

Uri módon teszi fell,

Kis rojtocska a tetején,

A szakácsnak több nem kell.

3. A tüzét más rakogatja,

És ha több kell, más hord fát,

A nyársát is más forgatja,

Ó csak fõ gondjához lát.

Tehénhusa, kápostája,

Jó korán a tüznél áll,

Az inassa néz hozzája,

Õ még ásit és sétál.

4. Elõ vészi majorságát,

Öl, vág benne, bontogat.

Turja, gyurja szin-tésztáját,

Belé valót válogat.

Elkészíti fözeményét,

Egynehány tál étkeit,

Nyársra való süteményét,

Számazza vendégjeit.

5. A vadaknak különbsége,

Fenyös-, császármadárkák

Az ebédnek ékessége:

Fogol, vadkan, fáczánkák,

Tornyos, lapos tortátája,

Pástétom és marczipán,

Mesterséges pogácsája

Megvan nemes asztalán.

6. Megdicsirik szép ebédjét,

Urak laknak, inas fal:

El nem hagyja hiv cselédjét,

Maga ehel meg nem hall.

Jó izüen eszik-iszik,

Mennyit gyomra, torka kér.

Naprul napra jobban hizik,

Bõribe is alig fér.

7. Ebéd után szunnyadozik,

Pipáz, kártyáz, eltréfál,

Hivalkodik, mulatozik,

Ide s oda elsétál.

A szakácsnak igy van dolga,

Jobb hivatalt nem talál.

Ur a szakács és nem szolga,

Konyhájában kis király!

PÁRAS ÉNEK

DUETTO

1. Nehéz jó barátat,

Szives igaz társat

Találni;

De tõle nehezzebb

És keservessebb

Elválni!

2. Mert a két sziv

Ollyan kincs,

Ha egymáshoz hiv,

Mellynél drágább nincs.

REMETE

1. A kemény kõsziklák kietlen kebelében,

Járatlan barlangok elrejtett mély öblében,

A vadon erdõk közt találtam kedvemet,

És lelkem-kihültig itt töltöm éltemet.

2. A büszke szin világ sétáljon fris bársonyban,

Egy kevés rongygyal is béérem én azonban.

Ma holnap a kigyók felbontják testemet,

Az apró férgecskék elosztják bélemet.

3. Tobzódó torkosok felkészült jó lakási,

A borral töltözõ iszákok tombolási

Nem kisztik torkomat; én nálom édes iz

Egy marok fû gyökér, egy ital forrásviz.

4. Ha buba merülek, ha szivem kezd lankadni,

Ébreszt a forgó ég, vigasztalást tud adni,

Éjjel a csillagok viditják szivemet,

A hajnal felderül, meghozza kedvemet.

5. Ha test, vér megindul, háborgat rut ostrommal,

Böjttel sanyargatom, megtöröm ostorommal,

Tüskébe keverem áruló testemet,

Igy óltván tüzeit, megmentem lelkemet.

6. Eltelvén napjaim, nem félek a haláltul,

Elválok örömest ez árnyék rossz világtul,

Ohajtva járulok tehozzád Istenem!

Jutalmam, örököm, kincsem és mindenem.

7. A lelkem öltözik, reméllem, fényességbe,

A csontom itt hever, mig társul megyen égbe,

Egy buzgó gondolat engem itt temete;

Ha kérded, ki valék: -- egy szegény remete!

PHYLLIS

1. Phyllis nyugszik, mély álomban

A szép Phyllis elmerült.

Ime Amor jött azomban;

Loppal óldalához ült.

2. Félre tészi tegzét, ivét,

Egy nyilával utat nyit,

És kilopja Phyllis szivét,

Kit sebessen el is vitt.

3. Serken Phyllis, észre vészi

Kárát s Amor nyilait,

Minden dolgát félre tészi

Sietteti inait.

4. Feltalálja udvarában,

Amor szivek között jár.

Szinte kettõ van markában,

Ime, ugymond, itt kár!

5. Lator Amor, ha elvetted,

Ha megloptál engemet,

Mondd meg, dévaj, hová tetted,

És add vissza szivemet.

6. Sirva fakad, jajjal közli

Nagy cseppekkel könyve hull,

Amor gyengén mind letörli,

Mondván: Phylli, ne busull'.

7. Itt van szived, elrejtettem,

Jó helyen van, el nem vész,

Több szivekkel elkevertem,

Mutass reá, tied lész.

8. Im elõdbe rakogatom,

Phylli, vigyázással légy,

Ki micsodás, megmutatom,

Szíved helett mást ne végy.

9. Ez a nagy sziv alázatos.

Ez pedig pompára vágy,

Ez együgyü, akaratos,

És ez mindenkihez lágy.

10. Ez a piczin válagató,

Ez udvari, ez paraszt,

Ez tudatlan halogató,

Sok sziveket elszalaszt.

11. Ez mosolgó, hizelkedõ

Ez versengõ béketlen,

Ez szemérmes, ez kérkedõ,

Ez pityergõ, izetlen.

12. Ez tárházat, kastelyt vadász

Tetszik néki a kincses nép,

Emez böcsületet horgász,

Ennek a kell, a ki szép.

13. Ez kendõzik, fürtet visszál,

Százszor tükeréhez fut,

Ez más erkölcsében piszkál,

Emez büszke, noha rut.

14. Válagasd ki, ha ugy kéred,

Ezek között van szived.

Phylli, látam, nem isméred,

Mellyik légyen a tied.

15. Még egy van itt, ez a furcsa,

Hamis, titkos, dévai sziv,

Ehhez nem fér senki kulcsa,

Se nem igaz, se nem hiv.

16. Ha nem tudod, im megmondom:

A te szived, emeld el,

Tartsd magadnak, semmi gondom,

Mert ez senkinek sem kell.

NINCSEN NEVE

1. Egy agg-lant van Gyöngyös táján,

Rut szömölcsék ül pofáján,

Töpörödött ránczas bõre,

Õszszel tarkás minden szõre,

Utálatos ocsmán kép.

2. Három foga tart istrázsát,

S alig rágja a hig kását,

Gyomort kever büdös szája,

Tüdejével rothatt mája,

Semmi tagja már nem ép.

3. Rozsdás torka höbög, hörög,

De a nyelve frissen pörög,

Nyughatatlan derekával,

Csipás szeme forgásával,

Keze ugy jár mint a csép.

4. Elõbb kezdte Venus fatyját

Megismérni, mintsem atyját;

Him után sirt bölcsõjében,

Gyulladozott szerelmében,

S még elõtte vólt a pép.

5. Felserdülvén, többre lépett,

Nyalogatott sok friss képet,

A ki tetszett szájizének,

És megfelelt vig kedvének,

Ahoz ragadt mint a lép.

6. Sok kezek közt vásott nyaka,

Csókkal kopott két ajaka,

Üszög már kiperzselt szive,

De még benvan Amor nyive,

Forton forr az ó cserép.

7. Természetit erõlteti,

Apadt mellét kifesziti,

Tarát farát ékesíti,

Vitorlyáit kiteríti,

Arra nyerit, a ki szép.

8. Parázs tüzét lobbantatja,

Már megszokta, nem hagyhatja.

Várj, tejetlen gubás kecske,

Nõsztön nõszõ vén menyecske,

Megjön urad, jól megtép!

FORGANDÓ SZERENCSE

1. Fortuna szekerén okossan ülj,

Ugy forgasd tengelét, hogy ki ne dülj.

Ha szépen vezetett,

Ha miben kedvezett,

Ha miben kedvezett, meg ne örülj,

Fortuna szekerén okossan ülj --

Fortuna szekerén okossan ülj.

2. Jó kedve s kereke egyaránt jár,

Forgandó, váltazó, ma kincscsel vár,

Holnap lenyomorit,

És megint bóldogit,

És megint bóldogit, elhigyjed bár,

Jó kedve s kereke egyaránt jár --

Jó kedve s kereke egyaránt jár.

3. Érdemre nem tekint, szemtelen, vak,

Kire ma vont arany, holnap szürt rak,

Tudják, kik táborát

Lakták és udvarát,

Lakták és udvarát, sok nagy urak,

Érdemre nem tekint, szemtelen, vak,

Érdemre nem tekint, szemtelen, vak.

4. Hol édes jó anyád, hol mostohád,

Dolgárul senkinek számot nem ád.

Megböcsül, megaláz,

Magasztal, legyaláz,

Magasztal, legyaláz, bút hoz reád,

Hol édes jó anyád, hol mostohád,

Hol édes jó anyád, hol mostohád!

A PIPÁRUL

OLASZ SONETTO FORMÁRA

1. Hiv társam, dohányos börbönczém,

Te tisztitod fejemet,

Szép pipám, égõ kis kemenczém,

Te enyhited mellyemet.

2. Füstecskéd kereng, forog, játszik,

És megvallom, vigasztal,

De alig tünik s már nem látszik,

Azért engem meg is csal.

3. Sõtt nem csall, leczkét ád elmémnek,

Mert igy lész vége életemnek,

Élõ ember, gondold meg:

4. Mint a füst oszlik hirtelenül,

Ugy magad is, fontold meg,

Elcseppensz egykor véletlenül!

TAVASZI ÜDÕ

Már a mord télnek

S fene szeleknek

Hullanak napjai, s multon mulnak;

Virágzó fáknak,

Gyöngyvirágoknak

Jádzó szemei nyilton nyílnak.

Kertek palánkja,

Mezõk virágja

Zöldellõ szinben öltözködik,

Mosolyog Flóra,

Pirul orcája,

Narcissus elõtt kevélykedik.

Jönnek a fecskék,

A kis gyermekecskék

A violáknak szépét szedik,

A gyönge Nymphák

Kerteket ássák,

S a virágoknak ágyát vetik.

Erdõk újjúlnak,

Rétek sárgulnak,

Hegyek és völgyek mind változnak:

Amott rózsákkal,

Itt tulipákkal

Ligetes berkek illatoznak.

A dám vadaknak,

Kis madárkáknak

Közlött zengése völgyekben hat;

Echo Phillisnek,

Pán seregeknek

Tavaszi karban salvét fujat.

Kesely pintyekkel

Verset énekel

A bojtorványos tengelice;

Szája megszáradt,

Már el is fáradt

A szépen zengõ fülemile.

De éjfél korban

Ül a zöld karban,

Szokott nótáját megint kezdi:

Vig zengésével

S trillás nyelvével

Az egész erdõt felserkenti.

A hajnal pírul,

Harmat is lehull,

Vidám sugárral a nap felkél,

Hangos szólással

S madárzúgással,

Vélnéd, az egész erdõ hogy él.

Sivölt a rigó,

Csacsog a szajkó,

A galambok is nyájaskodnak:

Egymásra nézve

Fordúlnak rendre,

Felborzott tollal burukkolnak.

A gonosz varjúk

Egybe tódulnak

Midõn ezt látják és korognak:

Meggörbûlt nyakkal

S dugúlt torokkal

Kár! Kár! kiáltván csúfolkodnak.

A für tilinkál

Faunus furullyál,

Hangos zúgással verset szólnak;

A kis gedácskák,

Gyönge báránykák

Együtt küzködnek és táncolnak.

Menjünk, kedvesim!

És bölcs pajtásim

A zöld erdõbe sétálgatni;

Komor kedvünket,

Fáradt elménket

Nyájas játékkal vigaztalni.

Pan Satyrussal

Flóra Faunussal

Driadesek közt itten jádzik:

Mosolygó Nymphák

Zsengéjét hordják

A violáknak, s fürtben kötik,

Itt van Diána,

Chloris utánna,

Jönnek elénkbe a sok Nymphák:

Rózsapártákkal,

Szép bokrétákkal

Várnak bennünket a Napeák.

MÁSODIK KÖNYV

VALLÁSOS ÉNEKEK

SZENT ISTVÁN KIRÁLYHOZ

1. Dicsõ István, nagy királyunk,

Téged ég s föld magasztal,

Téged tisztel kis országunk,

Elsõ szent urának vall.

2. Tõled vette fényességét,

Méltóságát, érdemét,

Koronája ékességét,

Hitit, kincsét, mindenét.

3. Elbujdostál, megkerestünk,

Áldott légyen a szent ég!

Országunkba bévezettünk,

Szivünk örömében ég!

4. Drága kincsünk, feltaláltunk:

Magyarország, vigadozz!

Itt van, kit óhajtva vártunk,

Ezer áldásokat hoz.

5. Ime a te reménységed,

Inségedben ide nézz:

Isten után erõsséged,

Mególtalmaz ez a kéz.

6. Megvigasztal minnyájunkat,

Hatalmunkban vastagit,

Megtágitja országunkat,

Végig megtart, bóldogit.

7. Budán nyugszik; Buda vára,

E szentséget megböcsüld!

Atyja után, nem sokára,

Biztat az ég: Imrét küld.

8. István mellett itt lész fia,

Megtestesült angyalunk,

Megszerzi ezt két Mária,

Égi s földi asszonyunk.

SZENT IMRE HERCZEGRÜL

1. Magasztaló szent versekkel

Dicsõitsük az eget,

És üdvezlõ énekekkel

Szüz szent Imre herczeget:

2. Nemzetünknek buzgó népe

(Most érkezik kincsetek,

A herczegek példás képe:)

Zöld ágokat hintsetek.

3. Szent Imre jön, ki éltében

Eskütt szüz és angyal vólt,

Házassága kötelében

Szüz társával szüzen hólt.

4. Erdõ mezõ virágozzon,

Rózsák emelkedjetek,

Sziget, liget illatozzon,

Liliomok, keljetek!

5. Szent herczeg jön; hangos szókkal

Tornyok, harangozzatok,

Sugár álgyuk, taraczkokkal

Öröm-uj-hirt adjatok.

6. Keresztünkkel, villogjatok

Országunknak hegyei,

És vigabban induljatok

Négy czimeres vizei.

7. Szent herczeg jön: szent testének

Térdet, fejet hajtsatok.

Az õ nagy megszerzõjének

Örök hálát mondjatok.

8. Áldjuk Istent nagy szentében!

Hivek, könyörögjetek:

Óltalmában, érdemében

Hogy részesek legyetek.

AZ UR JÉZUSHOZ

1. Jézus, szivem szép szerelme!

Az én lelkem gerjedelme

Buzgón szeret tégedet;

2. Nem azért, hogy üdvezüljen,

Tüzre, kinra ne kerüljen, --

Másként szeret tégedet.

3. Ingyen Uram, te szerettél,

Teremtettél, megszenteltél,

Megváltottál engemet:

4. Ugy, én szivem szép szerelme!

Az én lelkem gerjedelme

Ingyen szeret tégedet.

5. Ebben a hív szeretetben,

Hóltig való tiszteletben

Vigan ontom véremet,

6. Vigan néked én Istenem,

Drága kincsem és mindenem,

Feláldozom éltemet!

A FESZÜLETHEZ

1. Szüzek, iffjak sirjatok,

Méllyen szomorkodjatok,

Keseregjen minden sziv,

A ki Jesussához hiv.

2. Nincsen abban irgalom,

Hozzád busgó fájdalom,

A ki téged meg nem szán,

Ó Jézus, a keresztfán.

3. Gyenge testén sebeit,

Vérrel buzgó kékeit

A ki látja és nem sir,

Élõ hittel az nem bir.

4. A kõsziklák repednek,

Nap és hold setédednek,

Minden állat megindul,

Csak a bünes nem busul.

5. Szállj szivedbe, sirasd meg

Büneidet; gondold meg:

Hogy az Isten fia vólt,

A ki érted igy meghólt!

A SZÜZ MÁRIÁHOZ

1. Ó Istennek kedvese,

Szentléleknek jegyese,

Szüz Mária, ritka kincs!

Isten után mássad nincs.

2. Téged ég-föld magasztal,

Nagy királynéjának vall,

Mária, méltóságod nagy,

Angyaloknál feljebb vagy

3. Szüz méhedben fogadtad,

Szüz emlõvel szoptattad,

Szüzen szülted fiadat,

Mindenható uradat.

4. Kiss nyájadat oltalmazd,

A bünt tõle távaztasd,

Te légy a mi gyámolunk,

Könyörülõ asszonyunk.

5. Engedd: téged kövessünk,

Tiszta szivvel szeressünk,

Égjen bennünk ez a tüz,

Hozzád, kegyességes Szüz!

SZENT EMIDHEZ

1. O szent Emid, hired nagy!

Csuda tévõ martyr vagy,

Te nevedben sok gyógyult,

Inségébül szabadult.

2. Kérésedre, drága szent,

A föld indulástul ment,

Olaszország a tanu,

Sok más város és falu.

3. Mi is hozzád járulunk,

Lábaidhoz borulunk,

Nagy hatalmu szent Emid!

Kérésünket égbe vidd.

4. Te légy a mi szószóllunk,

Föld remülvén, óltalmunk.

Enyhitsd Urunk haragját,

Távoztassad haragját.

HARMADIK KÖNYV

ALKALMI ÉS VEGYES KÖLTEMÉNYEK

MÉLTÓSÁGOS GRÓF BATTHYÁNI LAJOSNAK

MIKOR PALATINUSSÁ LETT,

1751. ESZTENDÕBEN

1. Meghólt Pálffy János, bajnakja hazánknak,

És már egek közt jár nagy lelke atyánknak,

Hire földet futja szép emlékezettel,

S dücsõségét közli sok külsõ nemzettel.

2. Pálffy János után árván hagyattattunk,

De kis árvaságra utána maradtunk,

Mert Batthyáni Lajos jön vigasztalással.

Nádor-ispányságra fényes méltósággal.

3. Nem szörnyü uraság õ szeme forgása,

Hatalom, erõszak nem kedve járása,

Oltalom, irgalom látszik czimerében,

Hajlandó nyájához igyenes szivében.

4. Egy vitéz oroszlányt metszet pecsétjére,

Irgalmas pelikánt annak tetejére.

A vadak királlya kardot tart körmével,

Pelikán fiait táplálja vérével.

5. Ebbül, Magyarország, reménységet vehetsz,

Benne bizakodván bátorságban lehetsz,

Tudja, akarja is hasznát hazájának,

Elõmenetelét tartja sajátjának.

6. Gyászbul frissebb szinbe már azért öltözzünk,

Öröm-szózatokkal vigan örvendezzünk.

Békéljünk kezéhez alázatos csókkal,

Hogy reánk áradjon tárházas sok jókkal.

7. Mondjuk: a nagy Isten tartsa egésségben,

Érdeméhez képest fényes dicsõségben,

Méltóságos háza magasztalására,

Egész Magyarország vigasztalására!

AZON MÉLTÓSÁGNAK NEVE NAPJÁRA

AZ ORSZÁG GYÜLÉSEKOR

1. Magyarország egén kitetszõ fényesség,

Nádor-ispánysági fennjáró ékesség,

Felséges, értékes, érdemes méltóság,

A kinél udvart tart tündeklõ sok jóság.

2. Uri szeléd erkölcs, mély titku bölcseség,

Asszonyunk s hazánkhoz mértéklett nagy hivség,

Semmit sem mulató helyes elrendelés,

Igyenes rendtartás, bátar eltekéllés.

3. Figyelem, szorgalom, vigyázó okosság,

Feltett dolgaidban gyémánt állandóság,

És sereges több jó, kibül ország ismér,

Becsül, tisztel, szeret, magasztalva dicsér.

4. Tanu e jeles nap: ime gyülekeznek,

Himes, köves, gyöngyös gálában érkeznek

Fõuri vendégek, az ország szinével,

Szoros a palota inneplõ népével.

5. Éllyen, minthogy illyen! azt mondják egy szóval,

Szeresse meg Isten lelki testi jóval,

Nagy Lajos urunkat nyomos sok idõkkel,

Mennyei áldással megtölt esztendõkkel.

6. Ülje békességgel nádor-ispány székét,

Ötöd izig lássa számos maradékit,

Herczegi és grófi édes unokáit

Vigadozva töltse közöttök óráit!

7. Ez az egész ország elméje járása,

Tehozzád hajlandó szivének forgása,

Mellybül a közjó is vigasztalást veszen, --

Hajlik a kegyes ég, biztat, hogy meglészen.

MÁRIA THERESIA KIRÁLYNÉ ASSZONYUNKHOZ

1. Koronáknak koronája,

Asszonyunk! felséged nagy,

Nagy császárnak unokája,

Vére, társa, anyja vagy.

2. Felségek közt te vagy felsõ,

Kincsek közt legnagyobb kincs,

Te nemeden te vagy elsõ,

Az élõk közt mássad nincs.

3. Nagy a hired, nagy hirednél

-- Igaz a szó, elhihedd --

Külsõ, belsõ nemzeteknél

Több és nagyobb érdemed.

4. Ki merné azt megszámlálni?

Minden számot fellülmul,

Alig gyõzhetjük csudálni,

Szaporodik és ujul.

5. A többit most mélységében

Tisztelnem kell (érzem jól),

Érdemidnek tengerében

Gyenge pennám egyrül szól.

6. Megszerzetted országunknak

Legjelessebb tetemét,

És megadtad oltárunknak

Az õ csudás erejét.

7. Nagy Leopold, olvashattad,

Fáradozott ezekért,

Nagy Teresa, te alattad

Rejtett kincsünk hazatért.

8. Megmutattad kis nyájadhoz

A te igaz szivedet,

Megmutattad országodhoz

Anyai szeretetedet.

9. A mit szivünk, lelkünk kivánt,

Nagy óhajtva keresett,

Örökébe hoztad Istvánt,

Ki Lajossal elveszett.

10. Ezer hálá legyen azért

Néked és mély köszönet

Az illy jeles ajándékért,

És örök emlékezet.

11. Márványt, aranyt fejtegessünk,

Ezer oszlop képeket

Asszonyunknak eregessünk,

Véssük környül ezeket.

12. A csillagok irják égben

Nagy Teresa nevedet,

A mig tart a magyar vérben

El nem felejt tégedet!

MÉLTÓSÁGOS VITÉZ GRÓF NÁDASDI FERENCZ HORVÁTORSZÁGI BÁNNAK

IRTAM EZEN KOPORSÓS VERSEKET MÉG ÉLTÉBEN ÉS MEGKÜLDÖTTEM 1777-DIKBEN

1. A mig engedte,

Ki számba vette

Embernek esetét,

Halálát, életét:

A nagy Isten,

Forgattam karomat,

Bajvivó kardomat,

Kiszántam éltemet,

Hogy ontsam véremet

Asszonyomért.

2. Mársnak koczkáját,

Kétes próbáját

Sebes pattantyuit,

Füstelgõ álgyuit

Bátran néztem!

Rontottam fegyverét,

Konczoltam emberét,

Döntöttem falait,

Megvettem várait

Ellenségnek.

3. Nyitottam erét,

Gázaltam vérét,

Besánczalt táborát,

Sok festett sátorát

Letapodtam.

Felkapták nevemet,

Terjesztvén hiremet

Világ négy részein,

Bellona mezein

Sok nemzetek.

4. Most immár nyugszom,

Békén aluszom.

Hallád-e bujdosó,

Te jámbor utazó,

Állj meg, ki vagy?

Nem szerzek háborut

Hozz laurus-koszorut

Becsüld meg tetemit,

Nádasdi fekszik itt, --

Elballaghatsz.

MÉLTÓSÁGOS GR. NICZKY GYÖRGY ÉS BATTHYÁNI XAVERIA KISASSZONY HÁZASSÁGA

ALKALMATOSSÁGÁVAL, MELY TÖRTÉNT A ROHONCZI VÁRBAN 1774-DIK ESZTENDÕBEN,

13. NOVEMB.

1. Fegyvert rántva látok több vitéz oroszlányt

Nilus partján termett irgalmas pelikánt,

Koronás sasokat, fénylõ csillagokkal,

Czimert támogató körmös griff vadakkal.

2. Ezek már jegyesek! Ti köz pecsétetek;

Batthyáni-, Niczky-vér, võ- s meny-czimeretek.

Valjon mit jelentnek? igen szorgos gondom,

Oedipe, add kulcsát: jövendõlve mondom:

3. A pelikán meggyõz mindent szerelmével,

Fiait táplálja tulajdon vérével,

Az oroszlány és griff meghalnak társakért,

Hûség, állandóság nagy bennek párjakért.

4. Jövendölve mondom: czimeres jeleket

Meggyõzik, úgy nézzed ezen jegyeseket.

Nagyobb lészen bennek az eskütt egyesség,

A tartós szeretet, hótig való hüség.

5. Példájak ragyogni fog a csillagokkal,

Nyomos esztendõkig élnek a sasokkal.

Éljetek állandó tenyészõ hüségben,

Egymást vigasztaló igaz szivességben.

A TARCSAI SAVANYÓ VIZRÜL, MIKOR AZON KUTNAK FELÁLLÍTÁSA UTÁN

A SZÁZADIK ESZTENDEJÉT EMLEGETTÜK. 1775-BEN

1. Ennek a forrásnak nevelõ nymphája,

Mindenféle rendek itató dajkája.

Hozzád szól, jó vendég: értsed szavaimat

A mint felszámaztam folyó napjaimat.

2. Beköszönt, ugy látam, századik esztendõm,

Saeculum-fejezõ teljes nyomos idõm,

Keresd: feltalálad kutamnak a torkán,

Márvány keritõmnek látszatos homlokán.

3. Virágokkal azért hintsd meg udvaromat,

Fürtes bokrétákkal rakd meg óldalomat.

Szivárvány hajtások függjenek fölöttem

Rózsa koszorukkal füzve körülettem.

4. Dob- és trombitaszó harsogjon egekben,

Feleljen az Eccho a szomszéd hegyekben,

Öregek és aprók gyüljenek számassan,

A nyers ifjak tánczat járjanak párassan.

5. Engem emlegetve vigan mulassanak.

S ha megérdemlettem, innepet tartsanak.

Megfizetem százszar, akar bennem igyál,

Akár vizeimmel feredve mosódjál.

MÉLTÓSÁGOS SZILY JÁNOS URNAK, SZOMBATHELYI ELSÖ ÉRDEMES PÜSPÖKNEK,

MIKOR AZON PÜSPÖKSÉGBE BÉÁLLOTT, 1777. ESZTENDÖBEN

Irtam Apáthiban 26. August.

1. Két sugár borostyánt tavaszi zöldében

Látok Szily urnak nemes czimerében,

Mit jelent? Urának zöldellõ épségét,

Kellõ és állandó teljes egészségét.

2. Bátor oroszlányt is irot pecsétjére;

Mit példáz? ennek is menjünk már végére.

Oroszlány-bátorság van Szily szivében,

Igaz állandóság eltekéllésében.

3. Medve vadat látok! Medve csillagzatja

Az ég felsõ sarkán magát ragyogtatja.

Tengerbe nem merül, el nem alkonyodik,

Csillagok közt elsõ, fennyen uralkodik.

4. Elsõ püspök Szily ezen megyéjében,

Fennvan hire, ragyog tündöklõ fénnyében.

Tengeri veszélyben medve csillag utat

A bus révészeknek igazitva mutat.

5. Utat mutat Szily kétséges nyájának,

Mely is viszont tartja biztos kormányának,

Éljen, vezéreljen, követvén eleit,

Töltse bé példássan czimeres jeleit.

6. A drága Szily-név irva légyen égben,

A föld szinen pedig légyen dicsõségben

Ez az egész megye buzgó ohajtása,

Tehozzád hajlandó szivének járása.

BUCSUZÓ ÉNEK

1. Nehéz bucsut adni, venni,

Csak most érzi bus szivem.

Kín tetõled távul lenni,

Már megvallom, jó hivem!

Édes vala barátságod,

De keserü elválásod.

2. Könnyü bucsut adni, venni,

Ugy itéli én szivem.

De egymástul távul lenni,

Keserves kin, jó hivem!

Ha állandó barátságod,

Türhetõbb lesz elválásod.

3. Azért szivem, ne bucsuzzunk,

Mert a két sziv ha elvál,

(A bucsutól csak irtózzunk!)

Bucsuszókat nem talál.

Eredj azért jó H**;

Enyim valál, most is az vagy.

4. Azért szivem! csak bucsuzzunk:

A bucsu csak szóbul áll.

A bucsutól ne irtózzunk,

A mi szivünk el nem vál.

Véled jár, kel K****,

És más társot õ nem kiván.

NEGYEDIK KÖNYV PÁSZTORI KÖLTEMÉNYEK

MÉLTÓSÁGOS GRÓF FEKETE GYÖRGYNEK, MIKOR ORSZÁGUNK BIRÁJA LETT

Pásztori versek

Meliboeus neve alatt értsed a mondott méltóságat.

ECLOGA 1-MA

Tityrus, Meliboeus, Mirtyllus, Menalcas.

`Tityrus. `

Ide felénk pásztor avval a dudával,

Menalcas is itt lesz jó sipos társával,

Uj csákóm van, látod, uj kankó vállamon,

Uj varrott ing rajtam, uj bocskor lábamon.

Tejünk, túrónk, sajtunk, van öreg gesztenyénk,

Ómánk, szivánk, körténk, szép puha berkenyénk,

Répánk, borsónk, lencsénk csörgés szalánnával,

Szeretem a lencsét csörgés szalánnával. --

Geczi, faragj nyársat, süsd meg a kis kecskét!

`Mirtyllus. `

Mi dolog ez pásztor? kis királylyá lettél?

Még eddig nem láttuk, hogy vendégeskedtél.

Most látom, csudálom felduzzadt kedvedet,

Kinek sütöd-fõzöd, pajtás, ebédedet?

`Tityrus.`

Türd el, majd megmondom, puffaszd fel dudádat,

Mondd el a minapi vig lengyel nótádat,

Ugy tetszik, Menalcas jön másad magával,

Jó sipos, jó lantos, furuglyás társával.

-- Geczi, faragj nyársat, süsd meg a kis kecskét!

`Nyájos a tüz, ülj le, lágy gyep van alattad,

Okát örömömnek ha még nem hallottad,

Egy nagy hires pásztor.

`Mirtyllus.`

Nyilván Meliboeus?

`Tityrus.`

Az! ha tudsz deákul: servet illum Deus!

Pásztorok biráját, nyájunk reménységét,

Oltalmát, örömét, fényes dicsõségét,

Nem mondhatom mind ki, még több van eszemben,

Azonban tisztelem igyenes szivemben.

`Menalcas.`

Már nem titok, Thyrsi, tudja minden helység,

Nyilván emlegeti az egész vidékség,

Lejtõt jár a pásztor, láttam, merre jöttem,

Versent ugrándoztak utánam, elõttem.

Száz ostorpattanás hallik a völgyekben,

Száz vig kürtölések legelõ hegyekben,

A felelõ ekhó felkapja, duplázza,

Csak az egy irégység kaján fejét rázza!

`Tityrus.`

Geczi, faragj nyársat, süsd meg a bárányt is.

`Menalcas.`

Többet mondok, juhász, ég már az erdõség,

Örömtûz-rakással lángol a mezõség,

Meliboeus nevét számtalan sok dudás

Égig magasztalja, számtalan furuglyás.

`Illy szókat is hallék: Meliboeus éljen!

Bárány a farkastul már többé ne féljen,

Igazság szeretõ, törvényes, értelmes,

Vigyázó, szorgalmas, kegyes és kegyelmes.

`Tityrus.`

Elkészült az ebéd, jertek, falatozzunk,

Kecskével, báránynyal vigan vagdalkozzunk.

Kinek kell a lencse? ki tart a borsóval?

Itt a lágy czipó is, a boros korsóval.

`Igyunk közbe-közbe, tudjuk: miért, kiért,

A nagy Meliboeus jó egészségéért.

Éljen Veszprém, Pápa, Meliboeus éljen,

Pásztorok, hajtsatok néki térdet méllyen.

ECLOGA 2-DA Pásztori versek

PÁSZTORVERSENGÉS

`Corydon, Tityrus.`

Minap egy kis kis kanász más juhász-gyermekkel

Öszve kezde veszni pásztori versekkel.

Corydon feltette félmázsás ártánnyát,

Tityrus kecskéjét s legjobbik bárányát.

`Corydon.`

Tityre, ha tetszik, e hegyek aljában,

A kiterjedt bükkfák ernyõs sátorában,

Legelõre hajtván csordánkat, nyájunkat,

Pásztori versekkel mulassuk magunkat.

`Mese azért juhász, ha meg tudsz felelni,

Ez a kövér ártány nálad fog telelni,

Jó makkon hizlaltam Bakony erdejében,

Most vagyon kellemös legjobb idejében.

Mese, mese -- mi az? Hires e világon

Neve irva vagyon gazdag terjedt ágon.

Redõs és bokrétás, bubos és kalapos,

Néha alól, néha pedig fellõl lapos?

`Tityrus.`

Mese, mese mi az? Ha kulcsát találad,

Igért bárányommal zsiros lészen tálad.

Piros, poskos, kövér, még csak piczin falat,

Nincs hozzá hasonló a kerék ég alatt.

`Corydon.`

Mese mese mi az? Nincsen az erdõben

Fel nem találtatik a tágas mezõben,

Nem fér a pajtába, nem fér a pinczébe,

De szép könnyen befér egy hajszál végébe.

`Tityrus.`

Mese: Mellyik madár repdez szárnya nélkül,

És mellyik eszi meg aztat szája nélkül?

Ha elõ találad, vidd el furuglyámat,

És ha jobban tetszik, ezt az uj dudámat.

`A dudát Pán adta nékem vig kedvében,

Nincs hozzá hasonló kilencz vármegyében,

A furuglyát pedig adá -- mi a neve? --

A ki egy nagy turót ebédre megeve.

`Corydon`

Mese mese mi az: Jár-kél lába nélkül?

Mese mese mi az: megáll talpa nélkül?

Ha elõ találad, tied lesz kobakom,

Vagy ha jobban tetszik, légrádi bicsakom.

`A bicsakrul szólván: Mopsus a Bettának

Adá mondván: >>Tartsad szivem zálogának.<<

A bolond megbánta, Betta észrevette,

Panaszos bicsakját elejbe vetette.

Eggyiknek sem kellett, azért felemeltem,

S minthogy mind a kettõt öszvebeszéltettem,

Reménkedve kértek, hogy tartsam magamnak

Tartom attul fogva kedves bicsakomnak.

`Tityrus.`

Hallád-e te pásztor, az ebek ugatnak,

Nyilván a farkasok juhokat szaggatnak,

Minap is a Fari egy nagyot kergetett,

Szegény a farkassal egy verembe esett.

`Corydon.`

Keljünk, a kanok is már kerékbe vették

Az aprókat, minap csak alig menthették,

Magokat nem féltem, bátran viaskodnak,

Nem tagadom, gyakran farkasbõrt is adnak.

ECLOGA 3-TIA Pásztori versek

MEGINT PÁSZTORVERSENGÉS

`Thyrsis, Menalcas, Mopsus.`

Egy mohos kõsziklán két kecskés leüle,

Beljebb a sûrûben más pásztor fütyüle,

Hallják és nézgélik, végre megismérik,

Jöne ki s közellyebb, mind a ketten kérik.

`Kijött; Menalcas vólt, igen hires sipos,

Tiszta pásztor gyermek, kondor haju, fitos,

Megszollita Thyrsis: Ne vond meg magadat,

Hadd halljuk, jó pásztor, kedves szép szavadat!

Minap a vár alján legelvén vájkáltam,

Reménységem kivül, egy kupát találtam,

A Moerisnak szántam, de már ugy fogadom,

Mondd el énekedet, csak tenéked adom.

`Menalcas.`

Kezdem: Szép a tavasz, a tavaszt szeretem,

A hol kedvem tartja, ágyamat vethetem,

Ki bujik a földbül Vesta kis cselédje,

Utánnak az eperj, a nymphák ebédje.

`Õltözik az erdõ, virágokon járok,

A zöld mezõségnek bársonnyán sétálok

A kies szellõcskék gyengén lengedeznek,

A tiszta patakok nyersen csergedeznek.

Gyöngyöt fall a nyájam, hizik, szaporodik,

Vigan vagyok magam, szivem nem aggódik,

Merre járok-kelek, madárkák repdeznek,

Fölöttem, elõttem, énekkel kedveznek.

`Thyrsis.`

Mint az eresztett méz, oly édes éneked,

Azért a szép kupát méltán elveheted.

Nem rossz az ajándék, ha jól megvizsgálod,

A szép tavaszt itt is, ime feltalálod.

`Bokrosodik az ág; hant, liget változik,

Sok nemes virággal hegy-völgy illatozik,

Játszik, hever a nyáj, és egymást nézgéli,

Pásztor és ebek közt napját bátran éli.

A kecskés gyermekek karikát futtatnak.

Sokféle játékkal magok közt mulatnak.

Még több szép van rajta, feltalálad, vendég,

Kedves énekedért ime az ajándék.

`Mopsus.`

Hadd nyissam már én is torkomat és számat,

Nem kérek érette se kupát, se vámat:

Szépen bõg a tehény, mikor borját híja,

Mekeg a vig kecske, mikor anyját szija.

`Thyrsis.`

Fald beljebb sipodat, ha nem tudsz szebbeket,

Paraszt Corydontul tanultad ezeket,

Tiszta Heliconnak Hippocrene vize

Isméretlen nálad, vagy nem tetszik ize.

`Mopsus.`

Mikor ezt hallották a nymphák, nevettek,

Koszorút, bokrétát utánnam vetettek,

A fába metszették szép emlékezetre,

Valamit, nem tom mit, mondtak végezetre.

`Thyrsis.`

Azt, hogy mocskos versed disztelen magába,

Nem illik a muzsák kényes udvarába.

`Mopsus.`

Ilyen leányvárba Mopsus még nem lakott;

A kinek nem tetszik, fejje meg a bakot.

`Thyrsis.`

Többnek szóll a levél, több füzfa-verseket

Látunk imitt-amott, ki türné ezeket?

Rövid beszédemnek e legyen sommája,

Letörött alattok Pindus lajtorjája.

`A többit, ugy tetszik, már hozzá tudhatod,

Ha reájak találsz, fülökbe sughatod.

Hasad a dél, menjünk kiki õ dolgára,

Mopse, békéljünk meg szépen utoljára.

ECLOGA 4-TA Pásztori versek

AZ AGGÓDÓ PÁSZTOR

`Alcon. Moeris. `

Tátra hegye alján Moeris pajtására,

Alconra akadott, szives barátjára.

Kecskés vala Moeris, Alcon pedig juhász,

Alcon jó sipos vólt, Moeris jó madarász.

`Alcon.`

Buban vagyok Moeri! tegnapi álmamban

Egy szép almát tarték szoritott markomban,

Kitekerte egyki hamissan kezembül,

Most sem verhetem ki aggódó eszembül.

`Vallyon mint jelenthet? nem várom jó végét,

Mert érzem szívemnek nagy keserüségét.

A bagoly is huhog, Alexist sem látom,

Ime bum és gondom, vigasztalj barátom.

`Moeris.`

Alexist szeretted, már nem tagadhatod,

Corydont ismeréd, azt is megvallhatod.

Nála van szép almád, láttam szemeimmel,

Lágyan beszél vele, hallám füleimmel.

`Alcon.`

Kést vertél szivembe, mint vihette végbe!

`Moeris.`

Nem tölt sokba, csak egy dévaj mesterségbe.

Egy kis tök kobakkal addig csalogatta,

A mig a gyermeket magához csatlotta.

`Reá vala metszve tudós gyenge kézzel,

Egy felfordult méhkas tele lépes mézzel,

Zeng-dong kerülette a méhek rajzatja,

Látszik, kis hajlékát mellyik mint tapasztja.

Más felül Apolló Admetus gulyáját,

Amphrysus vizéhez mint vezeti nyáját,

Hylas kuthoz mint ment, nymphák mint szerették,

Herculestõl féltvén õtet mint rejtették.

Ezeket Corydon renddel mutogatja,

S csufos ajándékját néki fitogatja,

Mosolog Alexis, tapsol vig kedvében

És a bolond pásztor döglik örömében.

`Alcon.`

Oda vagyok Moeri, holnapig nem élek,

A mérges haláltul de immár mit félek,

Ha halva nem találsz még ma merevenyen,

Temess el itt engem, Moeri elevenyen.

`Moeri.`

Lassan, lassan juhász, kéméld életedet,

Elõdbe, öledbe hozom gyermekedet,

Van nékem kis baltám, Bagdaton csinálták,

Nyelét, markolatját gyöngyházzal futtatták.

`Van egy drága sipom, a mint Pán beszélte

Hermesnél Apollo látván elcserélte

Egy aranyvesszõért; erdõket, köveket

Vonszon nagy ereje és kemény sziveket.

Tudom, ha meglátja, el fog tüle válni.

A hitván kobakot s urát megutálni.

`Alcon.`

Szegény biztatás ez! Én is adogattam,

Sok szép ajándékkal jól megrakogattam.

`Vólt egy pásztortáskám, béllése, varrása

Teljes csuda annak, s himes megirása:

Bikakép van rajta, leányt hordoz hátán,

Kapaszkodik a szüz, segitségét kiván.

Amott Argus pásztor tehenét legeli,

A mig õ aluszik, Hermes elemeli,

Fejét veszté Argus, és a páva farkán

Juno száz szemeit elosztotta tarkán.

Emett Adonisnak látszik vérzett ujja

S miként kéri anyját, hogy a sebét fujja;

Itt a kertben mulat Aegle a hugával,

Együtt jádzadoznak az arany almával.

Ezt a jeles táskát vetettem nyakába,

És sok szépet belé, de mind csak héába,

Tennen látad Moeri, mi jó hasznát vettem,

Õtet, vig kedvemet vele elvesztettem.

Keljünk: kis gondom van, ott azon az ágan,

Segíts, megköszönöm szépen más világan.

`Moeri.`

Ott akarsz fulladni? Gondold meg magadat,

Szánd meg árvaságra kelendõ nyájjadat.

Kicsúfol Corydon, függve fog találni.

`Alcon.`

Hát a vizbe ugrom.

`Moeris.`

Partrul fog piszkálni.

`Alcon.`

Tudom, mint halok meg: vannak még havasok,

Kifekszem, megesznek ottan a farkasok.

ECLOGA 5-TA Pásztori versek

ISMÉT PÁSZTORI VERSENGÉS

`Micon. Thyrsis. Palaemon. Micon.`

Thyrsi, furuglyázzunk, van most módunk benne.

`Thyrsis.`

Vólna, ha Menalcas ebédért nem menne;

Kire bizzam a nyájt? a part mellett járkál,

Lator az a nagy bak, öklelõdik, szurkál.

`Minap két ridéket a vizbe ugratott,

Ott vesztek, nem ettem az nap egy falatot!

`Micon.`

Hadd õrizze Mopsus, nem mostani legény,

Hanemha tõlem félsz, magad mentõ, szegény!

`Thyrsis.`

Hallottam a minap a szõlõk aljában

Egy kis bodzafának büdös árnyékában,

Csikorgó nádsippal kinoztad versedet,

Nyassán perjén mondád nyálas énekedet.

`Micon.`

Láttunk a szilvásban, mikor loppal ettél,

Leugatott az eb, a csallánba estél;

Lappangva bürökbül kis sipot faragtál,

Versent a békákkal valamit kákogtál.

`Thyrsis.`

Már ne gyalázkodjál, keljünk a próbára,

Megválik, ki lészen nyertes utoljára.

Tegyünk fel valamit, én szép habpipámat,

`Micon.`

Én egy ostornyelre való szij szerszámat.

`Palaemon érkezik, köztünk biró lehet,

Kezdd el, majd tetszik, ki mennyire mehet.

`Thyrsis.`

Te hitál ki, téged illet a sor, kezdd el.

Kezdd el, de ugy gondold, hogy Thyrsis megfelel.

`Micon.`

Felfordult a világ, eltörött tengele,

Régi csapásának se nyoma, se hele,

A hegyek költöznek, a sütõ nap megáll,

A föld kerülette kerengõbe járkál.

`Thyrsis.`

Felforrott a tenger, tüzes habot forgat,

Várasok omlanak, a szükség nyomorgat,

Gálátheét szánam, szinében változik,

Bánatos arczája ázik, siránkozik.

`Micon.`

A baglok huhognak, rut ebek ugatnak,

Farkasok dühödnek, juhokat szaggatnak,

Pán azt mondá nékünk: ezek gonosz jelek,

Fergetegek lésznek, rontó vesztõ telek.

`Thyrsis.`

Büdös már a rózsa, méreg az orvosság,

Zászlót emel, tombol a gonosz ravaszság,

Fejér már a holló, fekete a hattyu,

Másnak örökébe száll a hitván fattyu.

`Micon.`

Megfordult a játék: több a vak a hatnál,

Többet nyom egy lator latban tiz jámbornál,

Nincsen már kelete a finom aranynak,

Vagyon ellenében a rozsdás salaknak.

`Thyrsis.`

Magos repülésre elindult sok szarka,

De heába evez, nem birja a farka,

A vakondak utat mutat a szemesnek,

Tanulatlan elme leczkét ad eszesnek.

`Micon.`

A forgott juhászok messze kergettetnek,

És a sohonnajak elõ kerestetnek,

Aegon vasat pendét, nem kell erre tanu,

Nem kell a bizonyság, elég a vád s gyanu.

`Thyrsis.`

Pásztor az õ nyáját már maga széllyeszti,

Ártatlan csordáját szántszándékkal veszti,

A révész elveti evezõ lapátját,

Al s fel szélnek hagyja hánykodó csónakját.

`Palaem.`

Elég Thyrsi! tartsd meg kedves habpipádat,

Te is, Micon, feltett czifra szerszámadat,

Nyertes mind a kettõ, jól kitett magáért,

Egyik sem tartozik a monda mondáért.

Vedd el ajándékul Micon, tomborámat,

És te pedig Thyrsi jó rezes baltámat,

Menjen ki immár fogyaték nyájjához,

Vigyázzan és lássan mint lehet, dolgához.

Én sem mondok ellent, zurzavarban élünk,

Üstekes csillagot mutat az ég, félünk,

Elõttünk, utánnunk csak a keserves kár,

Magam elbujdosom, a hol pásztor nem jár.

ECLOGA 6-TA Pásztori versek

A KESERGÕ PÁSZTOROK

`Moeris. Mopsus. Menalcas. Moeris.`

Pásztor, kinek fonyod szirmos ostorodat?

Vedd elõ telekes téli bocskorodat,

Más szelek fujnak most, lemosták nevünket,

Felturták, elhánták kevés mindenünket.

`Se nyájunk, se erdõnk, a hol legelhessünk.

Nincs gúnyónk, hajlékunk a hol telelhessünk.

Eltiltotta a Pán, Pán kivetkõztetett,

A vak szerencsének balszárnyára vetett.

`Mopsus.`

Hallottam, nem hittem, vallyon ki hihette,

A ki reménységét váltig le nem tette?

Szaporodik csudám, szaporodik gondom,

Nem tudom, vétek-e, nem-e, ha kimondom:

Pán haragja vége, fogyta életemnek.

`Moeris.`

Lézzegünk, bujdosunk, se szelünk, se partunk,

Azt sem tudjuk: mihez, azt sem: merre tartsunk.

Ily keserves igyünk bár özönt fakaszszon,

Bát tengert áraszszon, nincsen benne haszon.

`Mopsus.`

Már azt is elhiszem: szántó vizen arat,

Bárány farkast kerget, a nyul ver agarat,

A tél rózsákat hoz, a nyár kemény jeget,

A mord éjszaki szél izzasztó meleget.

`Métely juhnak, dér virágnak,

Horog halnak, tõr madárnak,

Darázs méhnek, aszal rétnek:

Pán haragja vége, fogyta életemnek.

`Moeris.`

Pásztorok esetin sirtak kis virágok,

Busultak, fonnyadtak szép zöldellõ ágok,

Egymásra borulván sirtak a napaeák,

Fákkal élõ haló dryades szüz nymphák.

`Magos sugár fáknak lecsüggött tetejek,

S mint tõlök kitellett, szomorkodott fejek,

Nevezetes vizek fenekig apadtak,

Erdõ, mezõ, berek, fû, fa elhervadtak.

`Mopsus.`

Daphnis megint kõvé válna, ha most élne,

Élõ pásztorokkal õ meg nem cserélne,

Sebesedne szive erdõk pusztulásin,

Legelõ hegyeknek szörnyü változásin.

Pán haragja vége fogyta életemnek.

`Moeris.`

Pán (ugy hallik) alatt nem szolgált az idõ,

Gyümölcstelen, meddõ vala az esztendõ,

A gazdák is vallják: vékonnyan maradtak,

Többet vetettek be, hogysem learattak.

`Mopsus.`

A Pán botja alatt a nyáj hullott, veszett,

Rosszul birta magát, egyvelesleg esett,

Sok eltéveledett, ó be keserves kár

Ó be gonosz idõk! de nincs haszna immár.

`A hegyek szentségi tõlünk elköltöztek,

Szomoru arczával tõlünk bucsut vettek.

Elkölt hirek nevek, fényes böcsületek,

Számakra elrendelt régi tiszteletek.

Pán haragja vége-fogyta életemnek.

`Menalcas.`

Tarka hirrel jöttem, a Pánt eltemették,

Az uj Pánt víg szóval székébe ültették,

Kulcsos városokban már fennyen hirlelik,

A folyó posták is pofássan kürtelik.

`Fele neve Pius, felét elragadta,

Ki nagy szél fujt akkor, fülem nem hallhatta,

Pánnak termett, mondják, égig magasztalják.

Hogy onnan adatott, mindnyájan azt vallják.

Okos, igaz, bátor, nyája megõrzõje,

Ellenkezõinek erõs ellenzõje,

Farkas gyapjat nem rug õ pálczája alatt,

Ment lészen mellette öreg s apró falat.

Nyáját és pásztorit elõ keresteti,

Tátva hagyott aklát megint betéteti,

Tágas legelõhelyt ád a juhászoknak,

Jussát, igazságát megszerzi azoknak.

Feltámad meginten a pásztorok napja,

Ama dicsõ névnek elborult csillagja,

Fogyott seregének kiterül zászlója,

Napkeletrül nyugtig forog lobogója.

`Mopsus.`

Érzi már az erdõ, kifakad zöldsége,

Felvont sátorinak szinlik ékessége,

Futnak a patakok, csörögnek, vidulnak,

Hegy, völgy, sziget, liget szépen megujjulnak.

`Thymfû juhnak, nap virágnak,

Friss viz halnak, társ madárnak,

Fü-kert méhnek, esõ rétnek:

A kegyes és jó Pán élte életemnek.

`Moeris.`

Éljen, vigasztaljon a Pán mindnyájunkat,

Gyöjtse, szaporitsa elosztott nyájunkat.

`Mopsus.`

Én már hitten hiszem, megváltja sorsomat,

Azért végig fonyom szirmos ostoromat.,

FÜGGELÉK

NEM SZERETEM, NEM GYÜLÖLÖM...

Nem szeretem, nem gyülölöm,

Nem keresem, nem kerûlöm,

De mégis

Nála nélkül nem lehetek

Én is.

Csak tisztelem, csak becsülöm,

De mégis

Nála nélkül lélekzetet nem vehetek.

FELFUVALKODOTTNAK MEGFORDÚLT SZERENCSÉJE

Így jár, ki felfúvalkodik,

Magas helyre ágaskodik!

A szerencse megalázza,

Véletlenûl legyalázza;

Kiveti ölébõl,

Kiveti kedvébõl.

El ne bízd magadat,

Hogy ne valld károdat:

Édes barátom!

Fogadd tanácsom.

A MEGFORDÚLT SZERENCSÉN VALÓ EPEKEDÉS

Az epeszti szívemet,

Keseríti kedvemet,

Hogy szerencsém változott,

Tõlem messze távozott.

Nincsen ember, ki megszánjon,

Vigasztalást ki kívánjon.

Nem segítnek,

Nem enyhítnek,

Megútáltak az egek.

AZ ÚJDON ÚJ POLITZIA

Az újdon új politziát

Ha kívánod ü ü ü:

E világnak praktikáját

Ha nem bánod ü ü ü.

De vígyázva kell szóllanom,

Trala trilom tralala:

Sokat is félbe harapnom,

Ne talántan ü ü ü.

Mostani világnak dolga

Csak ollyan, mint ü ü ü.

Ebben mindjárt lészen szolga,

Ki minden színt ü ü ü.

Ki mindenkor akar nyerni

Trala trilom tralala:

Akartva is kell veszteni,

De azonban ü ü ü.

Ki nem tud jól levet csapni,

Mindenképen ü ü ü.

Magas polczra nem fog kapni,

Hanem szépen ü ü ü.

Szemmel, szóval csalogassad,

Trala trilom tralala:

Szívedet ki ne mutassad,

Hanem egy kis ü ü ü.

Ábrázatod változtassad,

Mások belsõ ü ü ü:

Kedvedet alkalmaztassad,

De csak külsõ ü ü ü.

Néha mérget is kell falnod,

Trala trilom tralala:

Azokat is csókolgatnod,

Kiket inkább ü ü ü.

Ne higyj most senki nyelvének,

Noha mindjárt ü ü ü:

Se levele pecsétjének,

Mert az is már ü ü ü.

Jegen várat építeni,

Trala trilom tralala:

Avagy az embernek hinni,

Higyd el, csaknem ü ü ü.

Sokaknak mosolyog szájok,

Midõn belûl ü ü ü:

Vagy sírásra áll orczájok

De csak felûl ü ü ü.

Azt vélnéd, hogy benned nyugszik,

Trala trilom tralala:

De szívekben kígyó fekszik,

Hanem vigyázz ü ü ü.

Keveset kell most szóllani,

A többit fel ü ü ü:

Sokat türni s elhallgatni,

Magában el ü ü ü.

Nem jó mindent pápaszemmel

Trala trilom tralala:

Hanem sokszor csak félszemmel,

Újjai közt ü ü ü.

Ha felakarsz akasztatni,

Csak parányit, ü ü ü:

Ha pedig magasztaltatni,

Ezer annyit ü ü ü.

Erkölccsel most kereskedni

Trala trilom tralala:

Pénzen s vétken meg kell venni,

A mit szíved ü ü ü.

Asszonyok is felhéjaznak,

Noha rövid ü ü ü:

Uraikon uralkodnak,

Mintha övék ü ü ü:

De, csak tudnák, mért bolhások,

Trala trilom tralala:

Talám büszke vágyódások

Egy kevéssé ü ü ü.

Az õ nyelvek, mint a posta,

Soha nyugtát ü ü ü:

Szívek pedig, mint a rosta,

Semmi titkot ü ü ü.

Mindent dobbal, trombitával,

Trala trilom tralala:

Jaj! ki illyen rút marhával,

Hallgassunk, mert ü ü ü.

-oOo-