K09222020

Last update09:26:08 AM

SPRACHWAHL:  Wechseln zur deutschsprachigen Ansicht

Back Ön itt van: Home Kiállítások Karal Viola „Liszt Ferenc“ című kiállításának megnyitója

Karal Viola „Liszt Ferenc“ című kiállításának megnyitója


2017. március 31-én az Alsóőri Öreg Iskolában Karal Viola művésznő Liszt Ferenc személyéről szóló kiállításának megnyitójára került sor.

A Felsőpulyán élő magyar alkotónő összesen 23 kiállított művével mutatja be a híres burgenlandi zeneszerző életét, működését és tevékenységének környezetét is.

Kelemen László intézményvezető bevezető szavai után Karal Viola személyesen mutatta be műveit a szép számban megjelent érdeklődőknek. A megnyitó a BMKE diákszínpadja által előadott énekekkel és egy vidám Liszt-paródiával is színesítve lett.

A kiállított grafikák magyar-német kétnyelvű magyarázatokkal is el vannak látva. Ezek a bemutatott időszak történelmi hátterével, valamint Liszt Ferenc életvel és művével foglalkoznak és végigkísérik a zeneszerzőt gyermekkorától aggastyánkoráig.

A kiállítás április végéig az Alsóőri Öreg Iskolában előzetes időpontegyeztetés után tekinthető meg. A kiállított művek utánnyomatai meg is vásárolhatóak – a bevételek karitatív célokat szolgálnak.

 

Felvételek az rendezvényről - Cloud based import: Eredeti képanyag a Flickr.com oldalon

{gallery}http://www.flickr.com/photos/umizinfo/sets/72157680402020800/{/gallery}


Szakterületek

Irodalom

  • Információ
  • Kapcsolat
  • Projektötletek
  • Tagsági kérelem

Nyelvtudomány

  • Információ
  • Kapcsolat
  • Projektötletek
  • Tagsági kérelem

Óvodapedagógia

  • Információ
  • Kapcsolat
  • Projektötletek
  • Tagsági kérelem

Régészet

  • Információ
  • Kapcsolat
  • Projektötletek
  • Tagsági kérelem

Művészet

  • Információ
  • Kapcsolat
  • Projektötletek
  • Tagsági kérelem

Helytörténet

  • Információ
  • Kapcsolat
  • Projektötletek
  • Tagsági kérelem

Egyesületek

  • Információ
  • Kapcsolat
  • Projektötletek
  • Tagsági kérelem

UMIZ - Press

  • Információ
  • Kapcsolat
  • Projektötletek
  • Tagsági kérelem

Könyvajánlat

Alsóőr régi felvételeken -
Unterwart in alten Aufnahmen 

Buchempfehlung

Kétnyelvű dokumentált képeskönyv több mint 300 régi fényképfelvétellel.

Keménykötés, A4-es formátum, 160 oldal

Megvásárolható EUR 15.- nyomdai áron intézményünknél.